Jól megsorozták a szoftvereket a hackerek

Az egyik legismertebb nemzetközi hackerversenyt idén akkora érdeklődés övezte, hogy plusz egy nappal meg kellett toldani az eseményt. Sorban estek el az alkalmazások a hackerek sortűzében.
 

A Trend Micro és a Zero Day Initiative (ZDI) szervezésében idén is megrendezésre került a Pwn2Own hackerverseny, amely a hagyományoknak megfelelően a vancouveri CanSecWest konferencia keretében várta a versenyzőket. A megmérettetés célja idén is az volt, hogy olyan sérülékenységek feltárásához járuljon hozzá, amelyek széles körben veszélyeztethetik az informatikai rendszereket, a számítógépeket és az adatokat. Eközben pedig kiváló lehetőséget adott az etikus hackerek számára ahhoz, hogy megmutathassák a képességeiket.
 
A 2017-es verseny összdíjazása egymillió dollár volt, amiből végül 833 ezer dollár talált gazdára a versenyzők körében. A kibővített program ideje alatt rekordmennyiségű sebezhetőséget lepleztek le a részvevők. Összesen 53 veszélyes biztonsági résre derült fény, amelyek technikai részleteit a ZDI már megosztotta az érintett szoftverek fejlesztőivel, akik ilyen módon gyorsan reagálhatnak a hibákra, és kiadhatják a frissítéseket.
 
Mindjárt az első napon majdnem negyedmillió dollárt érdemeltek ki a versenyzők. Ostrom alatt állt az Adobe Reader, az Apple Safari, az Ubuntu Desktop, és megkezdődtek a Microsoft Edge hackelései is. Az említett alkalmazások mindegyikében legalább egy biztonsági rést sikerült kihasználni. Ezek mellett több olyan támadási kísérlet is történt, amelyek egyebek mellett a Chrome-ot is célkeresztbe állították, azonban a versenyzők kicsúsztak a rendelkezésre álló időből, így nem kaptak jutalmat. Persze ez nem azt jelenti, hogy az általuk felfedezett sebezhetőségek nem is léteznek.

 
A második nap az Adobe Flash Player elleni ostrommal kezdődött, aztán következett a MacOS. A résztvevők berkeiben még mindig hódított a Safari és az Edge: a böngészők ismét több ízben kényszerültek térdre. Ebből a sorból azonban már a Firefox sem maradt ki. Ezen a napon több, viszonylag alacsonyabb veszélyességű hiba is lelepleződött, amelyek jogosultsági szint emelést és adatlopást tehetnek lehetővé.

 
A szervezők jól tették, hogy egy plusz nappal kibővítették a versenyt, ugyanis az Edge kapcsán még maradt puskapor, amit el lehetett lőni. Két hackelés is sikerrel járt, amivel az egyik csapat több mint 100 ezer dollár kasszírozott. Végül pedig következett az a szintén 100 ezer dollárt érő hackelés, amely a VMWare Workstation ellen irányult. A három lépésben végrehajtott, összetett támadás során sikerült kitörni egy vendég rendszerből, és a hoszt géphez hozzáférést szerezni.

 
Az idei Pwn2Own legsikeresebb csapatának a 360 Security bizonyult, amely a pénzjutalom mellett 63 értékes Master of Pwn ponttal is gazdagodott.
 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség