Jelszóbiztonsági újdonságokkal gyarapodott a G Suite

​A Google kiterjesztette a G Suite azon védelmi képességeit, amelyek a jelszóbiztonságot hivatottak növelni.
 

A terjedőben lévő kétfaktoros azonosítás és az egyre csak szaporodó hitelesítési technológiák ellenére a jelszavak még mindig kritikus fontosságúak a digitális értékek oltalmazásában. Különösen online és felhős rendszerek esetében. A Google ezért úgy határozott, hogy az eddigieknél nagyobb kontrollt ad a G Suite adminisztrátorok kezébe, akik ennek köszönhetően precízebb, mélyebb szintű jelszóházirendeket hozhatnak létre.
 
A G Suite eddig is rendelkezett néhány olyan beállítási lehetőséggel, amik révén például az üzemeltetők megadhatták a minimális jelszóhosszúságot. Ezek azonban nem biztosítottak elég konfigurálási lehetőséget, így fontos változásokat vezetett be a Google. Az új fejlesztéseknek köszönhetően az adminisztrátoroknak módjuk nyílik arra, hogy jelszókomplexitási szabályokat definiáljanak, majd ezeket egyszerűen érvényre juttassák. Ugyancsak van lehetőség arra, hogy a jelszavak újrafelhasználását meggátolják a biztonságért felelős szakemberek. Mindössze arra érdemes figyelni, hogy mely beállítások működnek alapértelmezettként, és melyeket kell manuálisan engedélyezni. E téren ugyanis nem egységesek a most bevezetendő új lehetőségek.
 
A Google jelezte, hogy alapértelmezésként az új jelszóházirendek a következő jelszómódosításkor lépnek érvénybe, de az adminisztrátorok mindezt módosíthatják úgy, hogy a felhasználó már a következő bejelentkezésekor megfelelő erősségű, új jelszó megadására kényszerüljön.
 
Az új jelszóbiztonsági funkciók a következő hetekben világszerte elérhetővé válnak.
 
  1. 3

    A Cisco IOS XE-hez több patch vált elérhetővé.

  2. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  3. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  4. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  5. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  6. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  7. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  8. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  9. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  10. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség