ITBN: főszerepben a mesterséges intelligencia

A 2017-es ITBN CONF-EXPO a mesterséges intelligencia és az ember közötti kapcsolatot helyezi a középpontba. (X)
 

Miért különbözik ennyire egymástól az ember és a modern gép? Az ember egy ötletekkel és megérzésekkel teli, érzelem vezérelt biológiai teremtmény, mely az evolúció milliárdnyi évei alatt vált egyre tökéletesebbé. A gép pontos, hatékony, élettelen tárgy, mely durván számolva hetven évnyi innováció eredménye. Eközben egy számítógép talán azt mondaná inkább, hogy az emberek lassan értik meg a dolgokat és lassan is szaporodnak, nem tudnak teljesen tárgyilagosak lenni, és hiba nélkül még pár megabyte-nyi információt sem képesek feldolgozni vagy tárolni.
 
A kiberbiztonság mára alapvető dimenzióvá és egyben az egyik legnagyobb kihívássá vált a fogyasztók és az üzletek, a civilek és a hadsereg, a polgárok és az állam számára. Óriásiak a technológiai dilemmák és az a köd, amely a támadások elkövetőinek kilétét fedi. A hackerek változatos motivációi, a nemzetállamok hatalmi játszmái, illetve az adatok és információk feldolgozásának előre nem látható kockázatai mind részét jelentik a problémának.
 
A helyzetet tovább bonyolítja, hogy amikor jónéhány jelentős probléma megoldását, mint például a viselkedésanalízist vagy az arcfelismerést a gépekre bízzuk, az emberek egyszer csak védtelennek érzik magukat, és egyfajta kontrollvesztést élnek át. Ám mindezek mélyén ott lapul az a megállapítás, hogy gépek nélkül nem boldogulnánk. A hacking, a kiberzsarolás, a számítógépes rendszerekben történő visszaélések mára virágzó üzletággá váltak, melyek sok milliárdnyi dollár nyereséget termelnek a bűnözők számára, és még több dollármilliárdnyi veszteséggel sújtják az áldozatokat.
 
Mindezeken túl tanúi lehetünk annak a jelenségnek, melyet kifejezetten a számítógépek működése váltott ki. A rendkívül bonyolult és egyre több mutáción áteső kórokozók, a nulladik napi támadások riasztóan növekvő száma, a milliárdnyi IoT készülék közeledő rémálma, és az összes többi felmerülő, jelenleg még nem ismert fenyegetés a kibertérben. Mindannyiunknak különböző eszközökre és önfejlesztő gépekre lesz szüksége ahhoz, hogy az ellenőrzésünk alatt tudjuk tartani mindezt, és olyan pillanatnyi működési előnyt nyerjünk, amely megadja számunkra az üzleti helyzetünket stabilizálni képes csöppnyi esélyt.
 
A fentieket felismerve az ITBN CONF-EXPO szervezői az idei rendezvény központi témájának a mesterséges intelligenciát választották. Céljuk, hogy felgöngyölítsék a gépek embert segítő és veszélyeztető szerepeit, a mesterséges intelligencia, a gépi tanulás és az automatizmus kérdéses szálait, melyek átszövik mindennapi életünket csakúgy, mint a kiberbiztonság területét.
 
Az ITBN szervezői szerint lényegtelen, hogy mennyire bizonytalan az ember és gép együttélésének és együtt munkálkodásának jövője, az érem mindkét oldalát meg kell ismernünk. Segítenünk kell a kiberbiztonsági szakembereket, hogy minél jobban megismerjék az előttük álló lehetőségeket. Egymást kölcsönösen tanítva tudjuk csak megnyitni a kaput, melyen át lehetővé válik, hogy hatással legyünk a nyilvánosságra, a felhasználókra, a civilekre, a döntéshozókra vagy a médiára.
 
További információk a ITBN CONF-EXPO-val kapcsolatban a rendezvény weboldalán olvashatók.
 
  1. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  2. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  3. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  4. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  5. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  6. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  7. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  8. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  9. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  10. 3

    A Zulip Serverhez egy biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség