Harcra kész az Amazon felhős tűzfala

​Az Amazon elérhetővé tette a felhős hálózatbiztonsági megoldását, az AWS Network Firewall nevű szolgáltatást.
 

Az Amazon információbiztonsági vezetője, Steve Schmidt elmondta, hogy az ügyfelek körében elvégzett felmérés során arra a következtetésre jutottak, hogy a hálózatbiztonság terén nagy igény lenne egy felhős védelmi technológiára. A szakember szerint a megkérdezettek közül legtöbben olyan hálózatbiztonsági megoldást kerestek, amely képes együttműködni a meglévő védelmi környezetükkel, és nem kell foglalkozni a biztonsági rendszer alatt meghúzódó infrastruktúra üzemeltetésével. Erre válaszként született meg az AWS Network Firewall.
 
Az új szolgáltatást minden AWS ügyfél igénybe veheti – a felhős környezetekben megszokott módon – kezdeti beruházás nélkül. Az AWS Console segítségével aktiválható szolgáltatás alapvető feladata, hogy tűzfal funkciókat lásson el (dinamikus csomagszűréssel). Ugyanakkor azért ennél többre is képes. Tartalmaz behatolásmegelőző és behatolásdetektáló megoldásokat, illetve webes tartalomszűrést biztosító modult.
 
Az AWS Network Firewall lényeges jellemzője, hogy képes meglévő tűzfalszabályok importálására. Jelenleg egyebek mellett a következő cégek megoldásaival kompatibilis: Fortinet, CrowdStrike, Trend Micro, Check Point, Accenture, Rackspace, Splunk, IBM és Palo Alto Networks. A naplózáshoz, illetve az auditokhoz gyűjtött adatokat pedig közvetlenül fel tudja tölteni az erre a célra kiválasztott S3 tárhelyekre.
 
Az új szolgáltatás már használható az amerikai és az európai (Dublin) régiókban. A vállalat közleménye szerint a jövőben az AWS Network Firewall elérhetősége tovább fog bővülni, és minden bizonnyal a funkciók köre is tovább szélesedik majd.
 
 
  1. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  2. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  3. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  4. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  5. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  6. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  7. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  8. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  9. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  10. 3

    A Zulip Serverhez egy biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség