Furcsán védi a vezérlőszerverét a Rokrat trójai

A Rokrat trójai védelemmel felvértezett vezérlőszerverhez kapcsolódik, majd adatokat szivárogtat ki, illetve parancsokat hajt végre.
 

A Rokrat trójai jelenleg az Mdropper nevű kártékony program révén kerülhet fel a számtógépekre. Amikor ez megtörténik, akkor néhány fájl létrehozása és a regisztrációs adatbázis manipulálása után nekilát a valódi feladatának. Először Windows-os parancsok és segédprogramok segítségével begyűjti a legfontosabb rendszerparamétereket, majd egy hátsó kaput nyit. Ekkor egy vezérlőszerverhez kapcsolódik, amihez hitelesítő adatokat is használ. A terjesztői ezzel próbálják megakadályozni, hogy a szerverükhöz illetéktelenek (vagy akár víruskutatók) csatlakozhassanak. Viszont e védelem nem túl erős, hiszen a hitelesítéshez használt kulcsok, tokenek a trójai kódjában, beégetett módon megtalálhatók.
 
A Rokrat a hátsó kapuján keresztül egyebek mellett fájlműveletekre, állományok le- és feltöltésére, folyamatok kezelésére, billentyűleütések naplózására, illetve képernyőképek lementésére is utasítható. Vagyis adatlopásban is szerepet kaphat.
 
 
  1. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  2. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  3. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  4. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  5. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  6. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  7. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  8. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  9. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  10. 3

    A Zulip Serverhez egy biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség