Frissítse a Windows-t!

​Úgy tűnik, hogy a nyáron sem törik meg a Microsoft fejlesztőinek lendülete, hiszen ismét több tucat biztonsági hibajavítással vértezték fel a Windows-t és az egyéb alkalmazásaikat.
 

A Microsoft a júniusi hibajavító kedden 50 biztonsági rést foltozott be. Ezek között kritikus veszélyességűek is akadnak, amik alkalmasak lehetnek arra, hogy a kihasználásukkal a támadók teljes mértékben átvegyék az irányítást a sebezhető rendszerek felett.
 
A legtöbb hibajavítást a Windows kapta. Noha most nulladik napi sérülékenységek megszüntetésére nem kellett sort keríteni, azért több veszélyes hibára is fény derült. Ezek mellett megérkezett annak a sérülékenységnek a javítása is, amelyről éppen a múlt héten derültek ki technikai részletek, így fennállt a lehetősége, hogy a kiberbűnözők rövid időn belül a saját javukra fordítják azt. Most azonban már erre a hibára (CVE-2018-8267) is megvan a gyógymód.
 
A Windows mellett frissítést kapott az Office (Excel, Publisher, Outlook), valamint az Internet Explorer és az Edge is. Ezúttal ez utóbbi böngésző kapta a több foltot. Elsősorban olyan hibák megszüntetésére került sor, amelyek speciálisan összeállított webes tartalmak megtekintésekor okozhatnak problémákat.
 
Az Outlook egy érdekes javítást kapott, amely egy olyan biztonsági rendellenességet szüntet meg, ami mellékletek rejtett módon történő küldését/fogadását teheti lehetővé. A nagyobb probléma, hogy a levelekbe elhelyezett linkek révén ezek a rejtett mellékletek megnyithatóvá válnak, ami kártékony csatolmányokkal történő visszaélésekre adhatott módot.
 
A Microsoft jelezte, hogy az arra alkalmas böngészői megkapták a Flash Player legújabb kiadását, ami a múlt héten jelent meg egy kritikus veszélyességű hiba miatt.
 
A Microsoft júniusi hibajavításaival kapcsolatban további részletek a Biztonságportál Prémium weboldalain olvashatók.
 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség