Fellélegezhetnek a SynAck vírus célpontjai

​Elkészült a SynAck zsarolóvírus ellenszere, amelynek segítségével ingyenesen helyreállíthatóvá váltak a kártékony program által titkosított fájlok.
 

A SynAck zsaroló program mögött meghúzódó kiberbanda 2017-ben kezdte a tevékenységét, és azóta fertőzte a számítógépeket, illetve zsarolta az áldozatául eső felhasználókat. A SynAck is azon zsarolóvírusok közé tartozik, amelyek a fertőzött számítógépeken állományokat titkosítanak, majd váltságdíjat követelnek a felhasználótól. A SynAck a követeléseit - hasonlóan sok más zsarolóvírushoz - szöveges fájlok révén közli. Ez jelen esetben azért lényeges, mert ezekre a fájlokra is szükség van a dekódoláshoz.
 
A SynAck ellenszerének elkészítésében az Emsisoft fejlesztői vettek részt. Egy olyan szoftvert hoztak létre, amely egyszerűen kezelhető, és megváltás lehet a korábban pórul járt felhasználók számára. Az alkalmazásba tulajdonképpen csak egy olyan szöveges fájlt kell betölteni, amelyet a SynAck hagyott maga mögött a fertőzést követően. Ebből a szoftver kiolvassa a szükséges adatokat, majd a megfelelő dekódoló kulccsal elkezdi a fájlok helyreállítását.
 
Az Emsisoft alkalmazása ingyenesen tölthető le a vállalat weboldaláról.
 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség