Ezzel a szoftverrel mentheti meg a fájljait

A Bitdefender elérhetővé tette azt az ingyenes eszközét, amellyel a GandCrab zsarolóvírus által tönkretett fájlok válhatnak helyreállíthatóvá.
 
hirdetés
A GandCrab zsaroló program az év elején kezdett tömegesen terjedni. A Microsoft adatai szerint viszonylag hamar a harmadik legfertőzőbb ransomware lett. Globális szinten kezdte ostromolni a számítógépeket, de főként Brazíliában, az Egyesült Államokban, Indiában, Indonéziában és Pakisztánban okozott komolyabb fennakadásokat.
 
A vélhetőleg orosz fejlesztésű zsaroló program ellenszerét úgy sikerült kidolgozni, hogy a munkából a hatóságok is kivették a részüket. Az Europol és a román rendszerőség együttműködésének köszönhetően olyan szerverek nyomára sikerült akadni, amelyek lefoglalásakor értékes adatok kerültek elő. Ezekről kiderült, hogy alkalmasak lehetnek a dekódolások elvégzéséhez. Ettől kezdve a Bitdefender vette át az irányítást, amelynek fejlesztői elkészítették a Gandcrab Decrypter alkalmazást, amit mindenki ingyenesen használhat.
 
A Bitdefender Gandcrab dekódoló eszköz használata nem túlságosan bonyolult. Arra viszont szükség van, hogy a zsaroló program által megjelenített, öt darab mintafájl dekódolására alkalmas felület elérhető legyen, mivel a szoftver ebből tudja kiolvasni a PC-hez tartozó egyedi azonosítót. Ezt feltölti a Bitdefender szerverére, ahol egy webes szolgáltatás ellenőrzi, hogy elérhető-e a dekódoló kulcs. Amennyiben rendelkezésre állnak az adatok, akkor megkezdődhet a fájlok helyreállítása.
 
Az eddigi visszajelzések szerint a kis program sajnos nem minden esetben hatásos, de a fejlesztők még csiszolgatják, ezért érdemes próbálkozni.
Vélemények
 
  1. 4

    A McAfee Web Gateway egy fontos hibajavítást kapott.

  2. 4

    Az RSA Authentication Managert két Cross-Site Scripting típusú sebezhetőség veszélyezteti.

  3. 4

    A Google Chrome egy veszélyes biztonsági hibától vált meg.

 
Partnerhírek
Új sérülékenység a Flashben

Nulladik napi sérülékenységet fedezett fel, és tapasztott be az Adobe.

VPNFilter router feltörés: mit tegyünk?

Indítsa újra a routerét! Az FBI ezt javasolja a feltehetően orosz hackerek által terjesztett VPNFilter nevű vírus megfékezéséhez.

hirdetés
Közösség
1