Elérkezett az év utolsó hibajavító keddje

​Az év utolsó hónapja sem telik el úgy, hogy a Microsoft ne foltozott volna be veszélyes biztonsági réseket.
 

A Microsoft december havi hibajavító keddje az érintett termékek vonatkozásában nem igazán szolgált meglepetéssel. Így a Windows operációs rendszer összes jelenleg támogatással rendelkező kiadása mellett frissült az Internet Explorer, valamint az Edge webböngésző is. Mindezek mellett egyes Office alkalmazások sem maradtak hibajavítások nélkül. Fontos megemlíteni, hogy ezúttal is kapott egy foltot az Exchange Server.
 
Látható, hogy az év utolsó hibajavító keddje mind az egyéni, mind a vállalati felhasználók számára tartogat frissítéseket. Mivel ezekkel egyebek mellett kritikus veszélyességi besorolással ellátott sérülékenységeknek lehet búcsút inteni, ezért a telepítésük erőteljesen javasolt. Vállalati környezetekben a házirendeknek megfelelő tesztelés után úgy kell a patch-elést elvégezni, hogy azt követően szükség lehet a rendszerek újraindítására.

Ha a decemberi hibajavító keddet a számok nyelvére akarjuk lefordítani, akkor azt láthatjuk, hogy több mint 30 sebezhetőségnek intettek búcsút a fejlesztők. A hibák közül 19 kapott kritikus veszélyességi besorolást. Ezek leginkább az Internet Explorer és az Edge webböngészőket érintik.
 
A Microsoft idén, tervezett módon már nem fog elérhetővé tenni biztonsági hibajavításokat. Azonban ez nem jelenti azt, hogy nem juthat a tudomására olyan sebezhetőség, amely soron kívüli intézkedések meghozatalát vonja majd maga után.
 
A hibajavítások az automatikus frissítési szolgáltatások segítségével telepíthetők, vagy a Microsoft weboldalairól tölthetők le. A sebezhetőségekkel kapcsolatban további információk a Biztonságportál Prémium weblapjain olvashatók. 
 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség