Egyre égetőbbé válik az eszközmenedzsment rendszerek bevezetése

A GDPR és az ahhoz kapcsolódó munkahelyi szabályozások egyre inkább nélkülözhetetlenné teszik a korszerű eszközmenedzsment rendszerek használatát.
 

A GDPR kapcsán már eddig is számtalan teendője volt a cégeknek, szervezeteknek, de még a felhasználóknak is. Az internetezőknek az elmúlt évben egyre több hozzájáruló nyilatkozatot kellett kitölteniük vagy jóváhagyniuk ahhoz, hogy továbbra is használhassák a megszokott online szolgáltatásokat. A szervezeteknek nyilván ennél jóval nehezebb dolguk volt: frissíteniük kellett a biztonsági és adatkezelési szabályzataikat, eljárásaikat, sőt a teljes adatvédelmi stratégiájukat.
 
A hazai jogrend az utóbbi hetekben tovább változott a GDPR-ral összefüggésben. Módosult például a kamerafelvételekkel kapcsolatos szabályozás, de mostanság minden bizonnyal a munka törvénykönyvének változtatásai azok, amik a legtöbb szakembert foglalkoztatják. Különösen azon paragrafusok, amelyek a munkahelyeken használt számítástechnikai eszközökre és rendszerekre, valamint az azokon tárolt adatokra vonatkoznak.
 
A munka az első
 
Az új szabályozás szerint a cégek alkalmazottai alapesetben csak munkára használhatják azokat a számítástechnikai eszközöket és rendszereket, amelyeket a munkaadóik rendelkezésükre bocsátanak a feladatok elvégzéséhez, hacsak erről másként meg nem állapodnak. A felhasználó számára ezzel kapcsolatban az lehet a legfontosabb kérdés, hogy ezentúl tilos lesz-e a céges laptopokról használni a közösségi médiát és a privát postafiókokat. A vállalati IT-szakemberek oldaláról nézve azonban összetettebbek a kérdések.
 
A BYOD trend hatására ráadásul egyre többen használnak saját eszközt, laptopot, tabletet vagy okostelefont a munkavégzés során. Az új törvény alapján a munkáltató arra is jogosult, hogy betekintsen e készülékekbe, de szigorúan csak a munkaviszonyhoz kapcsolódó adatokat nézheti meg.
 
Az IT-szakemberekben felmerülhet a kérdés, hogy miként tudják megvalósítani és betartatni az új előírásokat úgy, hogy mindez ne járjon túl sok pluszmunkával, és a felhasználók privát szférája is sértetlen maradjon.
 
Kapóra jön az eszközmenedzsment
 
A Micro Focus szakemberei szerint a feladatot nagymértékben megkönnyíthetik a korszerű eszközmenedzsment technológiák. Ezek lehetőséget biztosítanak arra, hogy az IT-szakemberek külön munkahelyi profilokat hozzanak létre a felhasználók saját mobileszközein. A személyes és üzleti adatok, programok így egyszerűen elkülöníthetők egymástól. Az informatikusok csak a munkához kapcsolódó tartalmakhoz férnek hozzá a készülékeken, az alkalmazottak saját fájljaiból, képeiből vagy alkalmazásaiból semmit nem látnak.
 
A munkahelyi profilon belül viszont az IT-csapat minden erőforrást elérhet és kezelhet, sőt, bizonyos feladatokat is elvégezhet annak érdekében, hogy nagyobb biztonságot garantáljon a vállalati adatok számára. Például előírhatják szigorúbb jelszavak használatát a profilon belül, letilthatják az ismeretlen forrásból származó alkalmazások futtatását, ellenőrizhetik az üzleti adatokat, és korlátozhatják is az azokhoz való hozzáféréseket. Szükség esetén pedig akár távolról is törölhetik az érzékeny adatokat. Mind ehhez pedig jó esetben egységes, központosított házirendkezelés társul, ami a szabályzatok betartását jelentősen megkönnyíti és átláthatóbbá teszi.
 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség