Durván emelkedik a biztonsági incidensek száma

​Tavaly 40 százalékkal több adatbiztonsági incidensre derült fény az USA-ban, mint a megelőző évben. Azt még megbecsülni is nehéz, hogy mennyi adat kerülhetett illetéktelen kezekbe.
 

A CyberScout kiadta a 2016-ra vonatkozó biztonsági jelentését, amelyben beszámolt az Egyesült Államokban napvilágra került adatbiztonsági incidensekkel kapcsolatos trendekről. Ezek pedig igencsak aggasztóak és lehangolóak. Tavaly ugyanis 1093 támadást regisztrált a cég a különféle szektorokban, míg ugyanez a szám egy évvel korábban 760-ra adódott. Rögtön felmerül a kérdés, hogy ez a nem kis növekedés az incidensek számában, mennyiben növelte meg az eltulajdonított adatmennyiséget. Ezt azonban megbecsülni sem merték a szakemberek ugyanis a feltárt támadásoknak csak a felében publikálták az áldozatul eső szervezetek a kompromittált adatok számát. Annyi biztos, hogy több mint 36 millió adatrekord eljutott a kiberbűnözőkhöz. 


Forrás: CyberScout

A legtöbb incidens az üzleti szektorban következett be, amit az egészségügy, az oktatás, a kormányzat és a pénzügy követ. A támadások több mint felének esetében szerephez jutottak felhasználók megtévesztésére alkalmas adathalász és egyéb csaló technikák. Ezért is kiemelt fontosságú a biztonságtudatosság fokozása.

Az incidensek 52 százalékának esetében társadalombiztosítási számok is kiszivárogtak, míg a támadások 13 százalékában hitel- és bankkártya adatoknak is nyoma veszett.
 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség