Csőstül érkeznek a biztonsági frissítések

​Ezen a héten sem szűkölködünk biztonsági frissítésekben. A Microsoft mellett az Adobe is foltozott.
 

A Microsoft az elmúlt héten már soron kívüli frissítést adott ki a Windows operációs rendszerhez, illetve az Internet Explorer, valamint az Edge webböngészőihez. E javításokra a processzorhibák (Meltdown és Spectre) kockázatainak csökkentése miatt volt szükség. Ugyanakkor a vállalat nem lőtt el minden puskaport a múlt héten, hiszen akadt még muníció a szokásos hibajavító keddre is.
 
Ezúttal elsősorban az Office és a .Net keretrendszer foltozására kell figyelni. Mindkét esetben kritikus veszélyességű sebezhetőségek is megszüntethetővé váltak. Az Office alkalmazások közül a Word kapta a legtöbb és legfontosabb frissítéseket, de az Excel, az Outlook és az Access sem maradt ki a hibajavításokból. A .Net keretrendszer kapcsán érdemes megemlíteni, hogy – az Office-hoz hasonlóan - jogosulatlan távoli kódfuttatásra és adatlopásra lehetőséget adó sérülékenységeket is orvosoltak a fejlesztők.
 
Miközben a Microsoft több mint 50 hibajavítással rukkolt elő, addig az Adobe is kiadta a havi közleményét. Pozitív meglepetésként most mindössze egy biztonsági résről számolt be a Flash Player kapcsán, amely közepes veszélyességi besorolást kapott. A sebezhetőség elsősorban jogosulatlan adathozzáférésre, adatlopásra adhat lehetőséget speciálisan szerkesztett Flash tartalmak megnyitásakor.
 
A Microsoft frissítései a szokásos módon, a Windows Update-en keresztül szerezhetők be, illetve automatikusan települnek. A Flash Player új verziója pedig egyes böngészőkbe (pl. Chrome, Edge) automatikusan bekerül, illetve a 28.0.0.137-es verzió telepítésével lehet megszüntetni a sérülékenységét.
 
További információk a Biztonságportál Prémium weboldalain olvashatók.
 
  1. 3

    A Cisco IOS XE-hez több patch vált elérhetővé.

  2. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  3. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  4. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  5. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  6. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  7. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  8. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  9. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  10. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség