Bőséges volt a termés a hibajavító kedden

A Microsoft és az Adobe is menetrendszerűen adta ki az áprilisi hibajavító keddre szánt frissítéseket. Most aztán bőven akad mit foltozni.
 

A Microsoft ebben a hónapban már kiadott egy kritikus biztonsági frissítést, amivel az egyik biztonsági összetevőjén lévő rést foltozta be. Az MMPE (Microsoft Malware Protection Engine) kapcsán feltárt hiba veszélyességét elsősorban az adta, hogy viszonylag könnyű lehetőséget adott a támadók számára, hogy jogosulatlan távoli kódfuttatást idézzenek elő, ráadásul emelt szintű jogosultságok mellett.
 
Az áprilisi hibajavító kedden - ahogy az várható volt - a Microsoft további hibajavításokkal szolgált. Ezek a Windows operációs rendszer mellett az alábbi alkalmazásokat, összetevőket érintik:
Internet Explorer
Microsoft Edge
Microsoft Windows
Microsoft Office
ChakraCore
Microsoft Malware Protection Engine
Microsoft Visual Studio
Microsoft Azure IoT SDK
 
Látható, hogy ebben a hónapban sem maradtak frissítés nélkül a vállalat webböngészői, illetve az Office szoftvercsomag. Sőt a fejlesztőknek és az üzemeltetőknek is lesz némi dolguk az általuk használt microsoftos eszközök frissítésével.
 
És jött az Adobe
 
A Microsoft mellett az Adobe is letölthetővé tette a hibajavításait. Azt már megszokhattuk, hogy a Flash Player havi rendszerességgel kap javításokat, de ezúttal azért egyéb szoftvereknek is kijutott a frissítésekből. A Flash Player összesen hat sérülékenységtől szabadult meg, amelyek fele kritikus veszélyességűnek minősült. Ez azt jelenti, hogy e sebezhetőségek tetszőleges kódokkal történő visszaélésekre is módot adhatnak.
 
Az Adobe azt javasolta, hogy a Flash Player mellett a következő alkalmazások frissítésére is mihamarabb kerüljön sor:
Adobe Experience Manager
Adobe InDesign
Adobe Digital Editions
Adobe PhoneGap Push Plugin.
 
A fentiek közül kiemelendő az InDesign, amely szintén megvált egy kritikus sérülékenységtől.
 
A Microsoft és az Adobe által kiadott hibajavítások a cégek weboldalairól tölthetők le, vagy az automatikus frissítési szolgáltatások segítségével telepíthetők. További információk a Biztonságportál Prémium weboldalain olvashatók.
 
  1. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

  2. 3

    A PuTTY-hoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  3. 4

    A XenServer és a Citrix Hypervisor is biztonsági frissítéseket kapott.

  4. 3

    A GitLab újabb biztonsági javításokat adott ki.

  5. 3

    A Palo Alto PAN-OS operációs rendszer kapcsán újabb sebezhetőségekre derült fény.

  6. 4

    Az IBM QRadar Suite újabb biztonsági frissítéseket kapott.

  7. 4

    A Juniper jelentős mennyiségű biztonsági javítást adott ki.

  8. 3

    Az Adobe egy fontos besorolású sebezhetőséget javított a Photoshop szoftverben.

  9. 3

    Az Adobe Illustrator legújabb verziójával egy biztonsági rés is befoltozhatóvá vált.

  10. 3

    Az Adobe InDesign egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség