Biztonságosabb LDAP-ot ígér a Google

​A Google egyes szolgáltatásai esetében kiterjesztette a biztonságos LDAP támogatást.
 

A Google először októberben, egy londoni rendezvényen tett említést arról, hogy a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt fog helyezni a biztonságos LDAP szolgáltatások elérhetővé tételére, illetve azok integrálására. Az első lépések már meg is történtek, ugyanis a vállalati ügyfelek egy része el is kezdheti használni az új, biztonságosabb alapokra helyezett címtárszolgáltatásokat.
 
A Secure LDAP első körben a G Suite, valamint a Cloud Identity kapcsán vált elérhetővé. Ilyen módon mind a SaaS (software-as-a-service) alapú szolgáltatások, mind a hagyományos LDAP-alapú alkalmazások, illetve infrastruktúrák esetében bevethető. Nagy előnye, hogy a helyi (on-premises) és a felhős rendszerek is egyetlen IAM-platform alá szervezhetők. Lehetőség adódik az authentikációra, az authorizációra, valamint a felhasználók és csoportok biztonságos kezelésére. Mostantól a G Suite bejelentkezések vagy más SaaS alkalmazások épp olyan módon kezelhetők LDAP szinten, mint bármely más, címtárszolgáltatást támogató, hagyományos szoftver.
 
A Google szerint az új szolgáltatás elvileg minden olyan alkalmazással képes együttműködni, amelyek kompatibilisek az LDAP over SSL (LDAPS) technológiával. De hogy a gyakorlatban se legyen probléma, és a széles körű támogatás adott legyen, a vállalat olyan cégek alkalmazásainak validálását végzi, mint például az Aruba Networks (HPE), Atlassian, itopia, JAMF, Jenkins (Cloudbees), OpenVPN, Papercut, pfSense (Netgate), Puppet, Softerra, Sophos, Splunk és a Synology.
 
A biztonságos LDAP lehetősége a következő hetekben az alábbi szolgáltatások előfizetői számára válik hozzáférhetővé:
Cloud Identity Premium
G Suite Enterprise
G Suite for Education
G Suite Enterprise for Education.
 
  1. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

  2. 4

    A XenServer és a Citrix Hypervisor is biztonsági frissítéseket kapott.

  3. 3

    A GitLab újabb biztonsági javításokat adott ki.

  4. 3

    A Palo Alto PAN-OS operációs rendszer kapcsán újabb sebezhetőségekre derült fény.

  5. 4

    Az IBM QRadar Suite újabb biztonsági frissítéseket kapott.

  6. 4

    A Juniper jelentős mennyiségű biztonsági javítást adott ki.

  7. 3

    Az Adobe egy fontos besorolású sebezhetőséget javított a Photoshop szoftverben.

  8. 3

    Az Adobe Illustrator legújabb verziójával egy biztonsági rés is befoltozhatóvá vált.

  9. 3

    Az Adobe InDesign egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  10. 4

    Az Adobe az e-kereskedelmi platformjaihoz biztonsági frissítéseket adott ki.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség