Az adatvédelem szabhat gátat a Big Data fejlődésének?

​A Big Data más adatvédelmi szemléletet igényel, és ha ezt nem kapja meg, akkor az a mindennapi technológiai fejlődést is hátráltathatja. Amerika és Európa e tekintetben távolódik egymástól.
 

Sokat hallunk a Big Datáról, és mint minden felkapott témában, ezzel kapcsolatban is terjednek már tévhitek. A helyzetet bonyolítja, hogy nemrég jelentették be az USA-ban, hogy már csak Donald Trump elnök aláírására vár az a javaslat, amelynek értelmében a tengerentúli internetszolgáltatók a jövőben az ügyfelek engedélye nélkül is felhasználhatják, sőt akár tovább is adhatják előfizetőik bizonyos adatait. A KÜRT Zrt. szerint, amennyiben az új jogszabály megszületik, akkor "a tudás hatalom" elve alapján egyes vállalkozások piaci előnyre tehetnek szert.

Big Data-ként akkor tudunk egy adathalmazra tekinteni, amennyiben az három kritériumnak együttesen megfelel:
  • nagyon nagy adatmennyiségről van szó
  • szerkezetében is változatos adatokat tartalmaz
  • gyorsan kell feldolgozni.

A Big Data esetében bizonyos szempontokból az adatvédelmi szabályokra másképp kellene tekinteni. A KÜRT véleménye szerint az adatvédelem túlszabályozott e területen: napjainkban is egyre-másra jelennek meg a "német mérnöki alapossággal" minden területet szabályozni kívánó jogszabályok. Ezzel szemben az USA most a másik végletet képviseli, hiszen az adatok üzleti célú felhasználásának területén mutatkozik engedékenynek. Az új európai szabályozás alapján semmilyen adat nem lesz tárolható és nem lesz feldolgozható, kezelhető az adattulajdonos (adatgazda) engedélye nélkül. Amerikában pont fordított elv van kibontakozóban: ha nem tiltom meg, akkor szabadon használható. 

Az új EU-s szabályozás alapján mindenkinek személyesen kell majd meghoznia azt a döntést, hogy akar-e a továbbiakban is részesülni a már megszokott kényelmi szolgáltatásokból. Természetesen az adatkezelőknek is dönteniük kell, hogy az eddigi szolgáltatásokat a megnövekedett adminisztrációs, kommunikációs, biztonsági és jelentési terhek mellett fenn tudják-e tartani a jelenlegi színvonalon. Az is elképzelhető, hogy eddig ingyenesen rendelkezésünkre álló szolgáltatásokért a fenntarthatóság érdekében díjat kell majd fizetni.

Minden szereplőnek újra kell gondolnia az érdekeit, a lehetőségeit az adatvédelem tekintetében, és ennek megfelelően kell kialakítania a folyamatokat, valamint az üzleti modellt. Ugyanakkor a világ fejlődik, a Big Data feldolgozást végző algoritmusok egyre okosabbak, és mind több mindenben segítik a mindennapi életünket. Ha pedig adatok hiányában nem tudják megtanulni a szokásainkat, azzal nemcsak az algoritmusok veszítenek a hatékonyságukból, hanem a felhasználói élmény is csorbul. 

A biztonsági cég szerint fontos látni, hogy egy Big Data elemzéssel foglalkozó kutató/elemző más szemmel látja a világot. Őt nem a születési dátum érdekli, hanem például az, hogy az 55 év feletti emberek milyen rendszerességgel látogatnak meg különféle weboldalakat, és hány százalékuk válik vásárlóvá egy-egy régióban. De arra is kíváncsiak lehetnek, hogy egy adott iskola diákjai közül hányan laknak az iskolától bizonyos távolságra, akiket járművel szállítanak minden nap. Ennek függvényében ugyanis el lehet gondolkodni kerékpárút építésén. 

"E kutatók azok, akik képesek meglátni az óriáskígyóban az elefántot. Érdemes odafigyelni az általuk professzionális módszerekkel készített, folyamatos, dinamikus elemzésekre, hogy jobbá tehessük a világot. Nem biztos, hogy tőlük kell féltenünk az adatainkat"

- nyilatkozta a KÜRT.
 
  1. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

  2. 3

    A PuTTY-hoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  3. 4

    A XenServer és a Citrix Hypervisor is biztonsági frissítéseket kapott.

  4. 3

    A GitLab újabb biztonsági javításokat adott ki.

  5. 3

    A Palo Alto PAN-OS operációs rendszer kapcsán újabb sebezhetőségekre derült fény.

  6. 4

    Az IBM QRadar Suite újabb biztonsági frissítéseket kapott.

  7. 4

    A Juniper jelentős mennyiségű biztonsági javítást adott ki.

  8. 3

    Az Adobe egy fontos besorolású sebezhetőséget javított a Photoshop szoftverben.

  9. 3

    Az Adobe Illustrator legújabb verziójával egy biztonsági rés is befoltozhatóvá vált.

  10. 3

    Az Adobe InDesign egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség