Az adatbázisokat is célba vette a Wannacry zsaroló program

A Wannacry zsaroló programnak sorban jelennek meg az újabb variánsai, így a víruskeresők folyamatos frissítése mindennél fontosabbá vált.
 

A Wannacry.B zsaroló program továbbra is jelentős mértékben veszélyezteti a számítógépeken lévő fájlokat. Titkosítást követően váltságdíjat követel éppen úgy, mint az elődjei. A Symantec által elemzett példány azonban rendelkezik egy olyan képességgel, amit az első változat esetében még nem mutattak ki a biztonsági kutatók. A legutóbb felbukkant példány ugyanis képes leállítani az SQL szerver és az Exchange Server folyamatait. Ezzel az a célja, hogy az adatállományok zárolását feloldja, és azokat is tudja kompromittálni.
 
A zsaroló program minden olyan könyvtárba létrehoz két szöveges fájlt, amelyekbe előzőleg legalább egy állományt titkosított. Ezek a fájlok a zsaroló szöveget és a teendőket tartalmazzák. Emellett megváltoztatja az Asztal háttérképét, és megjelenít egy ablakot, ami szintén arról tájékoztatja a felhasználót, hogy komoly károk következtek be a számítógépén.
 
A zsarolók követeléseinek teljesítését ezúttal sem javasolják a biztonsági cégek, mivel senki sem tudja garantálni, hogy a váltságdíj kifizetése után a csalók teljesítik az ígéreteiket. Ellenben a rendszeres biztonsági mentés, és a korszerű, naprakész vírusvédelem használata annál fontosabb.

Fontos megjegyezni, hogy már több olyan zsaroló program is terjed, amelyek "csak" utánzatnak tekinthetők, és a Wannacry felületét másolják, miközben az eredeti kódhoz nincs közük.
 
 
  1. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  2. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  3. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  4. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  5. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  6. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  7. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

  8. 4

    A PuTTY-hoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  9. 4

    A XenServer és a Citrix Hypervisor is biztonsági frissítéseket kapott.

  10. 3

    A GitLab újabb biztonsági javításokat adott ki.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség