Apple: nem lesz hátsó kapu az iPhone-on

Az Apple kitart amellett, hogy semmiféle hátsó kaput nem épít be az iOS operációs rendszerébe. És ettől még az FBI sem tudja eltántorítani.
 

Azt gondolhatnánk, hogy az erős titkosításnak csak pozitív hozadékai vannak, és minden esetben jó szolgálatot tesz. Ugyanakkor ez koránt sincs így. Egyrészt tagadhatatlan, hogy nélkülözhetetlen az adatbiztonsági szerepe, és nem is szabad hanyagolni a használatát. Másrészt azonban rossz kezekben minden előnye a visszájára fordulhat. Elég, ha csak a fájlokat titkosító, zsaroló programokra gondolunk. Ugyancsak problémás, amikor a bűnüldöző szerveknek, hatóságoknak kellene fontos adatokhoz jutniuk, amelyekkel adott esetben nemcsak a bűncselekmények felderítését tudnák elősegíteni, hanem a megelőzéshez is komoly mértékben hozzájárulhatnának. Különösen igaz ez a terrorizmus elleni küzdelemre, ahol releváns adatokkal sok életet lehet megmenteni. 

A titkosítás ellentmondásos szerepe egyre komolyabb feszültséget kelt a hatóságok, valamint a technológiai és a jogvédő szervezetek között. Az előbbiek nyilván minél több adathoz igyekeznek hozzájutni, míg az utóbbiak a felhasználók digitális értékének megóvása érdekében egyre erősebb védelmi intézkedésekhez ragaszkodnak. Jól példázza mindezt az Apple is, amely az iOS 8-as verziójától kezdve minden adatot titkosítottan kezel az iPhone okostelefonokon, illetve a különböző mobil készülékeken. Ráadásul mindezt olyan módon, hogy a dekódoláshoz szükséges kulcsok nem is kerülnek ki az eszközökről, vagyis azok az Apple szervereire sem jutnak el. 

Elakadt a nyomozás

Az FBI egyik legnagyobb figyelmet kapó vizsgálata a tavaly decemberi kaliforniai lövöldözés kapcsán van folyamatban. Az eset során 14 ember vesztette életét. Az egyik elkövető iPhone készüléke az FBI laborjába került. Ott azonban nem sikerült hozzáférni a készüléken tárolt adatokhoz, mivel azokat az iOS jelkódos védelme oltalmazza. Nem is akárhogy, ugyanis az FBI igazgatójának nyilatkozata szerint az elmúlt két hónapban nem sikerült előrelépni a telefon adattartalmának megismerését illetően. Ezért fordultak a bírósághoz, amely kimondta, hogy az Apple-nek segítséget kell nyújtania az FBI számára. A bíróság már azzal is megelégedne, ha az Apple kiiktatná azt a védelmet, amely 10 helytelen jelszó megadása után automatikusan törli a készülék memóriáját. Ezt követően ugyanis az FBI szakértői brute force módszerekkel kipuhatolhatnák a hozzáférési kódot, igaz belátható időn belül csak akkor, ha az elkövető korábban gyenge kódot adott meg. Az Apple-nek olyan módon kellene támogatnia a hatóság munkáját, hogy az iPhone-hoz Bluetooth vagy WiFi kapcsolaton, illetve fizikai porton keresztül hozzá lehessen férni. Ugyanakkor bármilyen módszert alkalmazhat a gyártó, sőt még pénzt is kérhet. A lényeg, hogy feltárhatók legyenek az okostelefonon lévő adatok.

Az Apple beintett

A bíróság döntése után nem sokkal nem más állt ki a sajtó elé, mint Tim Cook, az Apple vezérigazgatója, akinek abból a szempontból jól jött a mostani eset, hogy ismét ország-világ előtt jelenthette ki, hogy az Apple nem épít be hátsó kaput az iOS-be. 

"Az FBI azt akarja, hogy készítsük el az iPhone operációs rendszerének egy új verzióját, amely megkerülne néhány fontos biztonsági funkciót, és a vizsgálatok során telepíthető lenne. Azonban ez a szoftver - amely jelenleg nem létezik -, rossz kezekbe kerülve lehetőséget adna arra, hogy bárki, aki fizikailag hozzáfér egy iPhone-hoz, feltörje azt. Lehet, hogy az FBI más szavakkal illeti ezt az eszközt, de ne kövessünk el hibát.  Egy olyan iOS verzió fejlesztése, amely megkerülhetővé teszi a védelmet, tagadhatatlanul egy hátsó kaput hozna létre" - nyilatkozta Tim Cook, aki szerint, ha teljesítenék az FBI kérését, akkor az veszélyes precedenst teremtene. 

Érdekes módon a technológiai szektorban is megfigyelhető némi megosztottság a hatóságok munkájának támogatása kapcsán, hiszen például a BlackBerry nemrégen jelentette ki, hogy megfelelő bírósági felkérésre minden segítséget megad a különféle szervek munkájához.
 
  1. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

  2. 4

    A PuTTY-hoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  3. 4

    A XenServer és a Citrix Hypervisor is biztonsági frissítéseket kapott.

  4. 3

    A GitLab újabb biztonsági javításokat adott ki.

  5. 3

    A Palo Alto PAN-OS operációs rendszer kapcsán újabb sebezhetőségekre derült fény.

  6. 4

    Az IBM QRadar Suite újabb biztonsági frissítéseket kapott.

  7. 4

    A Juniper jelentős mennyiségű biztonsági javítást adott ki.

  8. 3

    Az Adobe egy fontos besorolású sebezhetőséget javított a Photoshop szoftverben.

  9. 3

    Az Adobe Illustrator legújabb verziójával egy biztonsági rés is befoltozhatóvá vált.

  10. 3

    Az Adobe InDesign egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség