Alvilági hibavadászatot indított egy kiberbanda

​Napjaink egyik legtöbb kár okozó zsarolóvírusának megjelent a legújabb verziója. Ezzel együtt a kiberbűnözők egy alvilági hibavadászatra kezdték invitálni a hackereket.
 

A LockBit 2019-ben jelent meg először azzal a céllal, hogy az általa megfertőzött rendszereken fájlokat titkosítson, majd megzsarolja a felhasználókat. Azóta a károkozó folyamatosan fejlődött, és egyre magasabbra küzdötte fel magát a zsarolóvírusok toplistáján. Idén májusban már az összes, zsarolóvírusra épülő támadás 40 százalékáért volt felelőssé tehető. Vagyis napjaink egyik legmeghatározóbb és legpusztítóbb szerzeményéről van szó, amelynek két hónapos tesztidőszakot követően elérhetővé vált a 3.0-ás kiadása.
 
Az ártalmas programot RaaS (Ransomware-as-a-Service) szolgáltatás keretében értékesítik a csalók az internetes feketepiacokon. A napvilágra került információk szerint a 3.0-ás kiadás esetében a vírusírók módosítottak a titkosításra használt modulon, és megváltoztatták a követelések közléséhez, valamint a kapcsolatfelvételhez szükséges szöveges állományok nevét. Ezek eddig általában a "Restore-My-Files.txt" nevet kapták, míg az új verzió már az "[azonosító].README.txt" formátumot használja.

 
  a
 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség