Adatokat loptak a Radissontól

A Radisson Hotel Group tájékoztatója szerint a hőségprogramjában résztvevő felhasználók egy részének adatai illetéktelen kezekbe kerülhettek.
 

A Radisson szállodalánchoz világszerte több mint 1400 hotel tartozik. Összesen 114 országban van jelen, így nem csoda, hogy az adattolvajok is felfigyeltek rá. A vendéglátó és turisztikai szektor amúgy is kedvelt célpontja a kiberbűnözőknek, már korábban is több szállodát ért adatlopással járó támadás.
 
A Radisson a mostani incidens kapcsán egyelőre meglehetősen szűkszavúan nyilatkozott. Noha elmondása szerint már sikerült azonosítani a támadás áldozatává vált felhasználói fiókokat, azt mégsem árulta el, hogy hány vendégét érinti az incidens. Ezzel kapcsolatban csak annyit közölt, hogy az elkövetők a Rewards Program adatbázisához fértek hozzá, és onnan is csak "kis százalékban" sikerült adatokat megkaparintaniuk.
 
Az eddigi vizsgálatok szerint elsősorban nevek, postázási címek, e-mail címek, tagsági azonosítók és egyes esetekben telefonszámok kerültek ki. Arra egyelőre semmiféle bizonyíték nincs, hogy az adattolvajok fizetési és banki információkhoz, jelszavakhoz, valamint utazásokkal kapcsolatos történeti adatokhoz is hozzáfértek volna.
 
A szállodalánc jelezte, hogy az érintett felhasználókat rövid időn belül e-mailben értesíti majd a történtekről. Egyúttal felhívta a figyelmet arra, hogy a kompromittálódott fiókok esetében számolni kell az adathalász támadások lehetőségével, így az érintett felhasználóknak érdemes a szokásosnál is körültekintőbben kezelniük a levelezésüket.
 
  1. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  2. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  3. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  4. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  5. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  6. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  7. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  8. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  9. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  10. 3

    A Zulip Serverhez egy biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség