Adathalászok támadják a magyar bankok ügyfeleit

Az MNB szerint június óta három nagybank ügyfeleitől próbálták megszerezni bizalmas banki adataikat bűnözők. Feltételezhetően célzott adathalász-támadássorozat zajlik a hazai hitelintézetek fogyasztói ellen.
 

A nyár folyamán eddig három jelentős hazai bank – jelenlegi vagy korábbi – ügyfeleit érte adathalász-támadás a Magyar Nemzeti Bankhoz (MNB) érkezett fogyasztói jelzések és piaci adatok alapján. A támadók a fogyasztók e-mail címein túl – új eszközként – SMS-üzenetekkel is adategyeztetésekre szólítják fel a címzetteket. Ők maguk is éppen arra hivatkoznak, hogy biztonsági réseket akarnak megszüntetni, illetve az ügyfelek személyes adatait és tranzakcióit kívánják megvédeni.
 
Az adategyeztetést a fogyasztóknak egy, az adott bank honlapjához nagyon hasonló weboldalon kellene elvégezniük, a bűnözők ezeken kérik be netbank azonosítóikat, jelszavaikat és bankszámlaszámukat. Az oldalak szövegeit – szemben egyes korábbi adathalász támadásokkal – ezúttal hibátlan magyarsággal írták, nem fordítóprogrammal készültek. Az adatok begyűjtésén túl a támadók a felhasználót egy az adott bankok nevével kezdődő „biztonsági” alkalmazás letöltésére is utasítják, valójában azonban az ügyfelek SMS-kódjainak eltérítése a céljuk.
 
A támadás a jelenlegi információk alapján csak bizonyos operációs rendszerű mobiltelefonokat érint. Ügyfélkár eddig nem történt, s az érintett hitelintézetek a lehető leghamarabb tájékoztatták és tájékoztatják – például honlapjaikon – ügyfeleiket a támadásról.
 
Mindezek alapján feltételezhető, hogy célzott támadássorozat zajlik egyes magyarországi bankoknál számlát vezető fogyasztók ellen. Nem zárható ki az sem, hogy a következő napokban az adathalászok újabb akciókat indítanak további hitelintézetek ügyfeleinél.
 
Az MNB felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarországi bankok soha nem kérik el ügyfeleik titkos adatait e-mailben, SMS-ben vagy postai úton. Célszerű az ilyen típusú üzeneteket haladéktalanul törölni, a kapott e-mail mellékleteket pedig nem szabad megnyitni. A hiteles tájékoztatás, információkérés érdekében az ügyfélnek érdemes minél hamarabb kapcsolatba lépni (például a telefonos ügyfélszolgálatok révén vagy akár személyesen) a számlavezető intézményével. Szintén haladéktalanul fel kell venni a kapcsolatot a bankkal akkor is, ha valaki óvatlanul mégis megadta adatait a csalóknak.
 
  1. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  2. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  3. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  4. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  5. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  6. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  7. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  8. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  9. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  10. 3

    A Zulip Serverhez egy biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség