Adathalászattal terjed a Fakeslic trójai

A Fakeslic trójai a felhasználók megtévesztésével próbál felkerülni a kiszemelt számítógépekre.
 

A Fakeslic trójai alapvetően egy hátsó kapu kiépítésére alkalmas kártékony program. Ennek megfelelően a fertőzött rendszerekről egy vezérlőszerverrel kezd el kommunikálni, és fogadja a számára kiadott utasításokat. A támadók parancsait rögtön végre is hajtja.
 
A trójai legfontosabb jellemzője, hogy leginkább spear phishing támadásokban jut szerephez, vagyis célzott módon terjesztik a vírusírók. A céljuk, hogy a felhasználókat különféle módszerekkel megtévesszék, és rávegyék őket arra, hogy kattintsanak egy linkre, vagy éppen e-mail mellékleteket nyissanak meg. Ha elérik a céljukat, akkor a trójai vállalati hálózatokba is gyorsan képes beférkőzni, és ott megfelelő védelem hiányában hosszabb ideig is lapulhat.
 
Ehhez a trójaihoz is több kiszolgáló tartozik, ilyen módon egy-egy vezérlőszerver megbénításával, kiiktatásával a károkozó még működőképes marad.
 
 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség