A vírusíróknak is kriptopénzre fáj a foguk

Az évet nagyon aktívan kezdték a számítógépeket ostromló trójai programok. A lendületükből semmit sem vesztettek 2017-hez képest.
 

Az ESET által összeállított vírustoplistát a januári adatok alapján óriási fölénnyel a CoinMiner trójai vezeti. Ez egy olyan script, amely a felhasználó tudta nélkül képes a kriptopénz bányászatra. A csalók a kártevő segítségével észrevétlenül Feathercoin, Litecoin vagy Monero bányászatra használhatják az áldozat számítógépének erőforrásait, és az érintett felhasználók nagy száma miatt a támadók ezzel jelentős bevételekre tehetnek szert. Weboldalak megfertőzésével egyszerűen tudják elérni a felhasználók széles körét, akik sokszor nem is gyanakodnak arra, hogy amikor böngésznek egy weblapot vagy filmet néznek, aközben a számítógépük a kiberbűnözőknek keresi a pénzt.
 
A CoinMiner nem az egyetlen bányászó program a toplistán. A hetedik és nyolcadik helyen új szereplőként a 32 bites, illetve 64 bites Windows rendszereken is terjedő CoinMinert találjuk, amely már nem egy szimpla script. Képes a Windows-os számítógépek megfertőzésére, majd a háttérben folyamatosan bányássza a különféle kriptopénzeket. Emellett felismeri, ha fut a PC-n lebuktatására szolgáló debugger alkalmazás, vagy ha a fertőzött rendszer virtualizált. Ez esetekben azonnal leáll.
 
A toplista harmadik helyre csúszott vissza az Imali reklámprogram, amely kéretlen hirdetéseket jelenít meg, és weboldalakat manipulál. Ismét felkerült a listára a Scrinject károkozó is, méghozzá mindjárt a második helyre. Ez a trójai egy RAR-ral tömörített állomány, amely telepítése során egy üres (c:\windows\blank.html) állományt jelenít meg a fertőzött gép böngészőjében. Eközben pedig hátsó ajtót nyit a megtámadott rendszeren, és ezen keresztül a háttérben további kártékony JavaScript állományokat kísérel meg letölteni.
 
A Revizer adware is újonc a toplistán, amely szintén reklámok megjelenítésével bosszantja a felhasználókat. Emellett azonban egy hátsó kaput is nyit, és ezen keresztül jogosulatlan távoli hozzáférést biztosít a támadók számára.
 
Top10
 
Az ESET több millió felhasználó visszajelzésein alapuló statisztikai rendszere szerint 2017. januárjában a következő 10 károkozó terjedt világszerte a legnagyobb számban, és volt együttesen felelős az összes fertőzés 40 százalékáért:

 
  1. 3

    A Cisco IOS XE-hez több patch vált elérhetővé.

  2. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  3. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  4. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  5. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  6. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  7. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  8. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  9. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  10. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség