A vágólappal nyerészkedik a Cryptoshuf trójai

A Cryptoshuf trójai kriptopénz bányászatba vonja be a fertőzött számítógépeket. Emellett a vágólap tartalmát sem rest manipulálni.
 

A Cryptoshuf trójai kriptopénzek bányászatára szakosodott. A célja, hogy az áldozatául eső számítógépek erőforrásainak felhasználásával minél több kriptopénzhez juttassa a terjesztőit. A károkozó Bitcoin, Monero és Ethereum bányászatra is alkalmas, vagyis nem igazán válogatós ebből a szempontból.
 
A trójai azonban nemcsak klasszikus kriptobányászattal próbál nyerészkedni, hanem más módon is. Folyamatosan figyeli a vágólap tartalmát, és amennyiben azon Bitcoin címet észlel, akkor lecseréli azt. Így amikor a felhasználó a vágólap alapján küld kriptopénzt, és nem elég körültekintő, akkor a pénzét saját kezűleg juttatja a csalókhoz. Ráadásul a Cryptoshuf arra is ügyel, hogy lehetőleg olyan címmel cserélje le a vágólapon lévő karaktersorozatot, aminek az első része hasonlít a felhasználó által megadott Bitcoin címhez.
 
 
  1. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  2. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  3. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  4. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  5. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  6. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  7. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  8. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  9. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  10. 3

    A Zulip Serverhez egy biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség