A koronavírus is segítette a DDoS-támadásokat

​Jelentősen nőtt az elosztott szolgáltatásmegtagadási támadások száma a második negyedévben.
 

A Kaspersky DDoS Protection szoftvere által szolgáltatott telemetriai adatokra épülő felmérés eredménye azért is aggasztó, mert általában ebben az időszakban kevesebb szolgáltatásmegtagadási támadás szokott bekövetkezni. Az elmúlt években megfigyelhető volt, hogy a DDoS-támadások száma az évszaktól függően változik. Az év elején általában magasabb a számuk, mivel ez az üzleti élet csúcsidőszaka, majd késő tavasszal és nyáron a számuk csökkenni kezd. Idén azonban ez másként történt.
 
Általánosságban elmondható, hogy a naponta regisztrált támadások átlagos száma a második negyedévben csaknem 30 százalékkal nőtt az első negyedévhez képest. Emellett a támadások legmagasabb napi száma csaknem 300-ra rúgott. (Az első negyedévében napi 242 támadás volt a rekord.)
 
"Az emberek az idén nem vakációzhattak a szokásos módon, mivel sok régióban továbbra is érvényben maradtak a COVID-19 járvány kitörése után bevezetett korlátozások. Ennek következtében a szokásosnál többen vannak olyanok, akik kénytelenek még mindig online eszközökről végezni a magán- és a munkával kapcsolatos tevékenységeiket, vagyis ez egy igen intenzív időszak az online vállalatok és az informatikai erőforrások számára. Ezért aztán minden korábbinál élénkebb tevékenységet tapasztaltunk DDoS-fronton, és egyelőre nem látunk csökkenésre utaló jeleket" - mondta Alekszej Kiszelev, a Kaspersky DDoS Protection csapatának üzletfejlesztési vezetője.
 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség