15 millió dollárt követeltek a netes zsarolók

​A Maze zsarolóvírus felhasználásával a kiberbűnözők egy 15 millió dolláros kibertámadást próbáltak végrehajtani.
 

A Sophos biztonsági kutatói által lefolytatott vizsgálat felfedte, hogy egy - meg nem nevezett - szervezet ellen a kiberbűnözők egy többszintű támadást indítottak, aminek során nem kevesebb, mint 15 millió dollárt követeltek.  Az elkövetők a tényleges támadás előtt legalább hat nappal korábban már behatoltak az érintett hálózatba. Ezt követően feltérképezték a hálózatot, legitim harmadik felektől származó eszközöket futtattak, kapcsolatokat hoztak létre és adatokat szivárogtattak ki egy felhő alapú tárhelyre, hogy felkészüljenek a tényleges károkozásra. Mindez három fázisban történt meg.
 
Az első zsarolóvírus hullám indításánál a csalók 15 milliós dolláros váltságdíjat követeltek. Az áldozat azonban nem fizetett. Amikor a támadók rájöttek, hogy az első kísérletük kudarcba fulladt, akkor elindítottak egy második, kissé eltérő próbálkozást, de a védelmi alkalmazások ezt blokkolták. Az elkövetők még ekkor sem adták fel, és a harmadik kísérletüknél a Ragnar Locker VM technikájának egy módosított változatát használták, mely ezúttal Windows XP-t futtató virtuális gép helyett egy virtualizált Windows 7-et használt, és egy fájlszervert támadott. Szerencsére ezt a támadást is sikerült időben blokkolnia a szervezetnek.
 

"A Sophos incidenskezelői által felfedezett támadási folyamat kihangsúlyozza az ellenfelek agilitását és azon képességüket, hogy az eszközeiket gyorsan helyettesítik és változtatják"

- mondta Peter Mackenzie, a Sophos incidenskezelő menedzsere.
 
A Sophos azt javasolja a zsarolóvírus fertőzések megelőzésére, hogy az IT biztonsági csapatok csökkentsék a támadható felületet egy többrétegű biztonsági rendszerre való frissítéssel. Ebbe nemcsak a vírusvédelem tartozik bele, hanem egyebek mellett a dolgozók biztonságtudatossági képzése is.
 
"Minden szervezet célpont, és minden spam vagy adathalász e-mail, szabadon hozzáférhető RDP-port, sebezhető és kiaknázható átjáróként szolgáló eszköz vagy ellopott távoli hozzáférést biztosító hitelesítő adat megfelelő belépési pontot jelent a támadók számára ahhoz, hogy megvessék a lábukat a hálózatban" - tette hozzá Mackenzie.
 
  1. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

  2. 4

    A PuTTY-hoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  3. 4

    A XenServer és a Citrix Hypervisor is biztonsági frissítéseket kapott.

  4. 3

    A GitLab újabb biztonsági javításokat adott ki.

  5. 3

    A Palo Alto PAN-OS operációs rendszer kapcsán újabb sebezhetőségekre derült fény.

  6. 4

    Az IBM QRadar Suite újabb biztonsági frissítéseket kapott.

  7. 4

    A Juniper jelentős mennyiségű biztonsági javítást adott ki.

  8. 3

    Az Adobe egy fontos besorolású sebezhetőséget javított a Photoshop szoftverben.

  9. 3

    Az Adobe Illustrator legújabb verziójával egy biztonsági rés is befoltozhatóvá vált.

  10. 3

    Az Adobe InDesign egy biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség