2010. szeptember 3., péntek

Visszafogottan kezdték az évet a vírusok

2010. február 9., 08:37
Egy felmérés szerint idén januárban nem történt semmilyen kirívó eset a vírusok hazai terjedésében. Meglepetést csak egy régi féreg újbóli felbukkanása okozott.

A VirusBuster legfrissebb, januári statisztikái azt mutatják, hogy szerencsére még a csöndesnek bizonyult decembernél is nyugodtabban kezdhették az esztendőt a hazai felhasználók. Természetesen mindez azért nem azt jelenti, hogy nem is kellett védekezni a számítógépes kártevők ellen, és azok semmiféle kárt nem okoztak. Csupán az összes fertőzés mennyiségében lehetett némi csökkenést kimutatni.

Januárban a legmeghatározóbb támadásokat a klasszikus botnetes kártevők - Backdoor.Nepoe.GX, Backdoor.Nepoe.HL, Worm.Rbot.MCG - kezdeményezték. "Közülük az utóbbi rosszindulatú program külön figyelmet érdemel annak ellenére, hogy az 1,14 százalékos részesedésével a toplista legaljára került. A Worm.Rbot.MCG ugyanis csaknem három éves kártevő, és a mostani felbukkanása váratlanul érte a szakembereket" - értékelte az adatokat Szappanos Gábor, a VirusBuster víruslaboratóriumának vezetője. A botnetek kiépítésében részt vevő programok mellett az e-mailben terjesztett, kártékony programok letöltésére szakosodott trójaiak terjedtek nagyobb számban. Ez utóbbi kategóriába tartozott a Trojan.DL.Agent.SKIT és a Trojan.Bredolab.AOG is.

A VirusBuster 2010. januári vírus toplistája:

1. Trojan.DL.Agent.SKIT (20.60%)
2. Backdoor.Nepoe.GX (20.08%)
3. Trojan.Buzus.AWEC (15.76%)
4. Trojan.Kryptik.EOA (6.62%)
5. Trojan.Bredolab.AOG (5.28%)
6. Backdoor.IRCBot.AAWX (5.22%)
7. Worm.SdBot.GAP (5.14%)
8. Backdoor.Bandok.GT (4.52%)
9. Backdoor.Nepoe.HL (2.36%)
10. Worm.Rbot.MCG (1.14%)

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.
ESET Online Vírusirtó