Viselkedésalapú vírusvédelmet fejleszt a VirusBuster
A VirusBuster egy proaktív védelmi megoldás kifejlesztésébe fogott, amely a számítógépes károkozókat, kártékony kódokat viselkedésük alapján képes felismerni és semlegesíteni. A szoftvercsomag összesen 220 millió forintos fejlesztési tervéhez a cég a Közép-Magyarországi Operatív Program keretéből 74 millió forintos támogatást nyert el.

"Az új technológia beépül majd az operációs rendszer funkciói közé, és ezáltal lehetőséget biztosít a gépen futó alkalmazások tevékenységeinek megfigyelésére" - ismertette az új megoldás tervét Bozsó Julianna, a cég ügyvezetője. Majd hozzátette, hogy ez a megközelítés alapvetően különbözik a hagyományos víruskeresők módszereitől, amire azért is nagy szükség van, mivel azok egyre kevésbé boldogulnak a folyamatosan fejlődő, a felismerést nehezítő technológiákkal. Bár a már ismert kártevőket nagy biztonsággal azonosítják és eltávolítják, azonban az új, illetve erősen mutált verziók hadának proaktív felismerése egyre komolyabb kihívást jelent a "régi" megközelítés számára. Ezzel szemben az új fejlesztés nem a kártékony kódok felépítésére koncentrál, hanem azokat elsősorban viselkedési jellemzőik alapján füleli le. Erre az ad lehetőséget, hogy az egyes károkozócsaládok alapvetően jól behatárolható tevékenységeket végeznek, amelyek a rendszerben zajló folyamatok és azok összefüggésein keresztül hatékonyabban tetten érhetők.
A cég ígérete szerint a fejlesztés során hangsúlyt kap az, hogy a megbízható, ártalmatlan alkalmazások még véletlenül se akadjanak fenn az új szűrőn, hiszen a felismerési pontosság legalább annyira lényeges szempont, mint a felismerés maga. A viselkedési mintákat leíró adatbázis napi szinten frissül majd.
A fejlesztés célja kettős. Egyrészt az új megoldást a VirusBuster beépíti a saját, végfelhasználóknak szánt IT-biztonsági termékeibe, másrészt értékesíteni szeretné azoknak a nem technológiai gyártóknak, akik a biztonságtechnikai megoldásaik fontosabb funkcióinak alapjait más gyártóktól licencelik.




3 hozzászólás
Hajrá magyarok!
ha nincs éves 220milliós bevétel, akkor ezt nehéz lesz megfinanszírozni. Hajrá legyetek nagyok megint.
Ehez a fejlesztéshez ütőképes vezetés kell. Amennyire belelátok, ezen az oldalon van mégmit fejleszteni. Ma már inkább garázscégnek tűnik, mint komoly magyar vállalatnak.