Vírusírók és csalók célpontja lett az Android

2011. november 21., 08:45
Az Android platform az utóbbi hónapokban egyértelműen a kiberbűnözés, illetve a vírusterjesztők célkeresztjébe került. Emiatt rövid idő alatt megsokszorozódott az androidos mobil kártékony kódok száma.

A biztonsági cégek szinte kivétel nélkül felhívták már a figyelmet arra, hogy az Android platform egyre több kockázatot rejt. Ennek elsősorban az az oka, hogy az interneten mind gyakrabban jelennek meg olyan alkalmazások, kódok, amelyek a Google platformjára épülő mobil készülékek - elsősorban okostelefonok - esetében képesek károkat okozni. A kedvezőtlen biztonsági trendeket most a Juniper Networks is megerősítette.

A Juniper legújabb felmérései és legfrissebb statisztikái szerint az Android kompatibilis károkozók szempontjából az elmúlt négy hónap kritikus volt, ugyanis július óta ezen nemkívánatos kódok mennyisége 472 százalékkal nőtt. A november első felére vonatkozó adatok alapján pedig a problémák további fokozódására lehet számítani.

A biztonsági cég szerint a legtöbb gondot továbbra is azok a mobil alkalmazások okozzák, amelyek ártalmatlan és népszerű szoftverek kártékony célokkal létrehozott másolatai. Ezek ilyen módon teljesen legálisnak tűnhetnek a telepítésük vagy akár a működésük során is, azonban a háttérben különféle ártalmas műveleteket végeznek. Leggyakrabban adatokat szivárogtatnak, vagy emelt díjas SMS-üzeneteket küldözgetnek.

Forrás: Juniper Networks

Rossz irányba haladunk

A Juniper kutatói úgy látják, hogy ezek a káros alkalmazások elsősorban kínai weboldalakon terjednek, azonban esetenként a Google Android Marketen is megjelennek. A hivatalos oldalon eddig márciusban, júniusban és júliusban terjedt a legtöbb károkozó, azonban ezeket a Google viszonylag hamar eltávolította. Ennek ellenére a Juniper úgy látja, hogy a Google nem igazán képes kézben tartani a történéseket, és azáltal, hogy például az Apple-nél jóval inkább szabadjára engedte az alkalmazásterjesztést, egyben sérülékennyé is tette az operációs rendszerét. Ezért mostanra exponenciális növekedés figyelhető meg a káros alkalmazások számában.

"Ez most már egyértelműen veszélyforrásként értékelhető" - mondta Dan Hoffman, a Juniper vezető mobilbiztonsági elemzője. A szakember azt feltételezi, hogy az elmúlt időszakban egyre több olyan hekker, vírusíró pártolt át az Androidra, akik korábban elsősorban a Symbian és a Windows Mobile kapcsán tevékenykedtek. Mivel ez utóbbi platformok népszerűsége az elmúlt időszakban csökkent, ezért valószínűleg úgy döntöttek, hogy inkább a Google operációs rendszerére összpontosítanak.

Néhány jó tanács

A Juniper - hasonlóan számos más biztonsági céghez - azt javasolja, hogy az okostelefonokra senki ne úgy tekintsen, mint a hagyományos telefonokra. "A mobil eszközöket éppen úgy védeni kell, mint a PC-ket" - hangoztatta Hoffman. Az alkalmazások beszerzésekor, azok telepítésekor, valamint a szoftverek által igényelt engedélyek megadásakor különösen résen kell lenni, és a mobilbiztonsági alkalmazások használatára is egyre nagyobb figyelmet kell fordítani. Ez esetben ugyanis a kockázatok kordában tarthatók, és biztonságosan lehet kihasználni a korszerű mobil készülékekben rejlő lehetőségeket.

 

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

4 hozzászólás

  1. Feri írta:
    2011-11-21 19:51:39

    Ismét egy jófajta FUD (fear, uncertain, doubt), attól még, hogy windowshoz kell vírusirtó (mert alapból defektes a rendszer), nem biztos, hogy linux-ra és androidra is kellene. Laptopomon és asztali gépemen nincs is, semmi baja se volt, androidos telómon ugyan van, de minek, lassan fél éves, és egy riasztást se adott.

  2. szakoca írta:
    2011-11-27 09:41:40

    \" A szakember azt feltételezi, hogy az elmúlt időszakban egyre több olyan hekker, vírusíró pártolt át az Androidra, akik korábban elsősorban a Symbian és a Windows Mobile kapcsán tevékenykedtek.\" Na ezen nagyon jot röhögtem...Az a sok hekker,aki eddig symbianra irt...Reszkess Droid:-)

  3. troll írta:
    2011-12-08 22:51:59

    \"A Juniper - hasonlóan számos más biztonsági céghez - azt javasolja, hogy az okostelefonokra senki ne úgy tekintsen, mint a hagyományos telefonokra. \"A mobil eszközöket éppen úgy védeni kell, mint a PC-ket\" \" ...Hát persze. tetszik érteni ugye. Vegyetek vírusírtókat a telóra, mert ezek addig írogatják a játékvírusaikat, míg komolyan el nem hiszitek milyen komoly veszélyben vagytok...

  4. troll írta:
    2011-12-08 22:56:52

    Meg aszegény symbianos 10éve elmaradott, mostanra 40-50éves programozó nekiáll megtanulni androidra hekkerkedni... Vicc. egyet légyszi egy ilyet mutassatok nekem! Üres duma. Agymosás

ESET Online Vírusirtó