Vírushelyzet: szabad bejárás a PC-kre

Az ESET vírus toplistája szerint a kártékony programok zöme a számítógépek kiszolgáltatottá tételén dolgozik.
 

Az ESET vírus toplistája jól szemlélteti azt, hogy napjainkban mik a vírusterjesztők legfontosabb céljai: a személyes adatok, jelszavak, banki belépési információk ellopása mellett a számítógépek távoli elérésének biztosítása, vagyis hátsó ajtók nyitása a fertőzött rendszereken. A tizes ranglistára felkerült kártékony programok közül öt képes hátsó kapu létrehozására.

Az Autorun víruscsalád és a Conficker féreg hónapról hónapra veszít erejéből. E kártevők elsősorban azért tudtak ilyen sokáig jelentős mennyiségben terjedni, mert könyörtelenül kihasználták a nagyszámban internethez csatlakozó, nem megfelelően frissített számítógépeken található biztonsági réseket. (A Conficker által előszeretettel kihasznált sérülékenység javítását a Microsoft már 2008-ban kiadta.)


Az ESET júniusi toplistája

Zsaroló károkozók

Az ESET szerint elmozdulás tapasztalható a hamis antivírusok frontján. A vírusterjesztők ugyanis egyre inkább a megtévesztésre, illetve zsarolásra alkalmas, azaz váltságdíjat szedő programok felé fordulnak. A csalók felismerték, hogy "hatékonyabban" tudnak begyűjteni védelmi pénzt, ha például a merevlemezeken található fájlok titkosítása után különféle nagyságú összegeket követelnek a felhasználóktól az állományok helyreállításáért, mintha nem létező fertőzések eltávolításáért szednének pénzt a hagyományos, ál-antivírusaik révén.

Célpontban az egészségügyi adatok

A biztonsági cég a havi jelentésével rávilágított arra, hogy egyre aggasztóbb az egészségügyi rendszerek biztonságának gyenge állapota. A hiányos védelem egyik oka a nem kellő mértékű anyagi erőforrásokban keresendő. Márpedig az egyre gyarapodó adatbázisok mind értékesebb célpontoknak bizonyulnak. Megállapítható, hogy az emberi mulasztás, felelőtlenség és egyéb okok miatt mind gyakrabban kerülnek egészségügyi adatok illetéktelen kezekbe. A The Global State of Information Security Survey című jelentés szerint az egy évvel korábbi adatokhoz képest 2012-ben 50 százalékkal több ilyen jellegű incidens következett be.
 
  1. 4

    A Google kiadta az Android májusi biztonsági frissítéseit.

  2. 3

    A tcpdump kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.

  3. 3

    A Trend Micro Antivirus One for macOS egy sebezhetőséget tartalmaz.

  4. 4

    Jelentős mennyiségű QRadar frissítést adott ki az IBM.

  5. 3

    A Nessus Network Monitor kapcsán négy hibajavítás vált elérhetővé.

  6. 4

    A Cico az IP telefonjaihoz három hibát javító frissítést tett közzé.

  7. 4

    Az ArobaOS-hez fontos biztonsgi frissítés érkezett.

  8. 3

    A Google egy veszélyes biztonsági rést foltozott be a ChromeOS-en.

  9. 4

    A Google két veszélyes hibát orvosolt Chrome böngészőben.

  10. 4

    A SonicWall két sebezhetőséget javított a GMS kapcsán.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség