Vigyázzon, hogy mit tölt le a mobiljára!

A legtöbb népszerű androidos alkalmazásnak van legalább egy hamis párja. Ezért a mobil szoftverek beszerzésénél és telepítésénél célszerű nagyon körültekintőnek lenni.
 

A mobilvírusok és a kártékony mobil alkalmazások az elmúlt években rohamosan szaporodtak, különösen az androidos világban. A biztonsági cégek és maga a Google is igyekezett mindent megtenni annak érdekében, hogy sikerüljön gátat szabni e károkozásoknak, de sajnos ez esetben sem lehetett 100 százalékos megoldásokat kidolgozni. Erre nagyon jól rávilágított a Trend Micro legutóbbi kutatása, amely érdekes módon közelített e problémákhoz. 

A biztonsági cég szakemberei a vizsgálatukhoz a Google Play 50 legnépszerűbb ingyenes alkalmazását választották ki. Ezt követően azt kezdték tanulmányozni, hogy ezeknek a szoftvereknek vajon van-e olyan megfelelőjük, amit a csalók manipuláltak, és kártékony kódokkal, funkciókkal megtűzdelten tettek elérhetővé. Megdöbbenésükre kiderült, hogy a vizsgálatokba bevont programok 77 százalékának bizony volt legalább egy hamis párja. A kompromittált verziók hasonló funkcionalitással és kinézettel rendelkeztek, mint az eredeti társaik, de a háttérben, a felhasználó tudta nélkül nemkívánatos műveleteket hajtottak végre. Például adatokat szivárogtattak, vagy emelt díjas SMS-üzeneteket küldözgettek.


Sorakoznak a hamis alkalmazások

"Közel öt éve követjük nyomon a kártékony, magas kockázatot jelentő mobil alkalmazások aktivitását. Úgy tűnik, hogy az emberek megtévesztése és a legálisnak látszó programokkal való visszaélés egyre könnyebbé válik" - nyilatkozta JD Sherry, a Trend Micro alelnöke. 

A biztonsági cég jelenleg megközelítőleg 900 ezer különféle hamis mobil alkalmazást, valamint kártékony kódot tart nyilván. Ezek közül körülbelül 60 ezer példány meglehetősen agresszív reklámprogram. A károkozók adatbázisában mind többször tűnnek fel olyan hamis alkalmazások is, amelyek az ál-antivírusok közé tartoznak. Ezek a PC-s világból már jól ismert szerzemények a mobilokon is egyre gyakrabban ütik fel a fejüket. Közülük az egyik legnevesebb a Virus Shield, amit 3,99 dollárért lehetett megvásárolni. Mielőtt a Google eltávolította volna a Play áruházából, azelőtt 4,7-es felhasználói értékeléssel rendelkezett, és több mint 10 ezer alkalommal töltötték le a felhasználók. Ráadásul még a legjobb "új, fizetős alkalmazások" toplistájára is felkerült, és csak ezután derült ki, hogy egy teljesen haszontalan programról van szó. 


A hamis víruskereső - Forrás: Trend Micro

Ezeket is meglovagolták a csalók

A hamis víruskeresők mellett egyéb ártalmas alkalmazások is okoztak már fejtörést. Ilyen volt például a Flappy Bird egyik manipulált kiadása, amely emelt díjas SMS-üzenetek küldözgetésével apasztotta a megtévesztett felhasználók pénztárcáját. Az üzleti felhasználókat pedig jó néhány megtévesztő, BlackBerry Messenger (BBM) alkalmazás húzhatta csőbe. Mielőtt a BlackBerry kiadta volna a hivatalos, Android kompatibilis szoftverét, azelőtt a hamis BBM app-ok kapcsán több mint 100 ezer letöltést lehetett regisztrálni.

A Trend Micro hangsúlyozta, hogy az alkalmazások hamisítása ellen nagyon nehéz fellépni, és a szűrésük sem egyszerű. Ugyanakkor, ha valaki a Google Play-ről szerzi be a szoftvereket, és nem egyéb androidos áruházakból, akkor a kockázatok egy jelentős részét ki tudja küszöbölni, igaz - ahogy a fenti példák is mutatják - nem teljes körűen. 

Néhány jó tanács a védekezéshez:

1. Gondosan válassza meg, hogy honnan tölti le az alkalmazásokat. A hivatalos oldalon több és alaposabb biztonsági ellenőrzés fut, míg más alkalmazásboltokban mindez felületes vagy teljes mértékben elhanyagolt lehet.

2. Az alkalmazások telepítésekor körültekintően járjon el az engedélyek megadásával.

3. Telepítsen mobilbiztonsági alkalmazást az okostelefonjára, illetve a táblagépére. 
 
  1. 3

    A Trend Micro Deep Security Agent for Windows egy biztonsági hibát rejt.

  2. 4

    A Google Chrome legújabb verziója négy biztonsági hibajavítással érkezett.

  3. 4

    A Fortinet kritikus veszélyességű hibáról adott tájékoztatást.

  4. 3

    Az Apache Tomcat két sebezhetőséget tartalmaz.

  5. 4

    Számos biztonsági javítás érkezett a Foxit PDF-kezelő szoftverekhez.

  6. 3

    Fél tucat biztonsági javítás érkezett a Moodle-hoz.

  7. 4

    Egyre intenzívebben használják ki a támadók az Apache Struts biztonsági hibáját.

  8. 4

    A Google ChromeOS két biztonsági javítást kapott.

  9. 4

    A GFI Archiver három biztonsági hibát tartalmaz.

  10. 4

    Az SAP tíz új és három frissített biztonsági tájékoztatóban számolt be sebezhetőségekről.

Partnerhírek
​Ki vigyáz az adataidra, ha te nem?

Találkoztál már az online térben adathalászokkal? Estél már áldozatául vírusoknak, hackereknek? Ismered az online veszélyeket és védekezel is ellenük?

Új funkciókat kaptak az ESET otthoni védelmi szofverei

​Az ESET HOME Security legújabb verziója új és továbbfejlesztett funkciókkal véd a személyazonosságlopás, az adathalászat és más fenyegetések ellen.

hirdetés
Közösség