Védelmi pénz az Interneten
A Biztonságportálon rendszeresen közzétesszük a különböző biztonsági szoftverek fejlesztői által összeállított, vírus és kémprogram statisztikákat. Egy hete a Sunbelt jelentését ismertettük, most pedig azt vizsgáljuk meg, hogy az ESET szakemberei milyen figyelemfelkeltő eseményeket tapasztaltak az elmúlt hónap során a vírusok világában.
Az ESET Magyarországra vonatkozó statisztikái szerint októberben lassú átrendeződés kezdődött a legelterjedtebb károkozók listáján. A mezőny kiegyenlítődését jelzi, hogy a listavezető Virtumonde elterjedtsége közel 3 százalékkal visszaesett. A TOP 10-ben szereplő kártevők pedig a szeptemberi 35 százalékkal szemben október során "csak" a fertőzések 30 százalékáért voltak felelősek. Emellett két új szereplő - az e-mail üzenetek mellékleteiben terjedő Win32/Qhost féreg valamint a Win32/Adware Antivirus2008 - is felkerült a listára.
Megtévesztésből ötös
A Win32/Adware Antivirus2008 látszólagos támadást szimulálva arra próbálja rávenni a gyanútlan felhasználókat, hogy egy hamis antivírus programot telepítsenek. A kitalálók azt ígérik, hogy az álprogram segítségével megtisztíthatják számítógépüket. A programcsalád fő célja a haszonszerzés: a felugró figyelmeztetésre kattintva a rémült felhasználó a terméket árusító oldalra jut, ahol azonnal ki is fizettetik vele a szoftvert. A csalók az elnevezésre is ügyeltek: az XP Antivirus 2008, 2009 és hasonló "terméknevek" kiválóan alkalmasak a megtévesztésre.
Ha a program egyszer - akár véletlenül, akár tévedésből - felkerült a számítógépre, elindul a véget nem érő ijesztgetés. Az álvírusirtó esetenként olyan hamis képeket jelenít meg a képernyőn, mint a lefagyást jelző kék halál (BSOD, Blue Screen Of Death) vagy egy kémprogramfertőzésre figyelmeztető ablak. A számítógép ellenőrzése is csak színjáték: sok esetben egy animáció, amely mindig "talál" fertőzést.
Az ESET statisztikai rendszere szerint októberben az alábbi 10 károkozó terjedt a legnagyobb számban:
1. Win32/Adware.Virtumonde alkalmazás
2. WMA/TrojanDownloader.Wimad.N trójai
3. WMA/TrojanDownloader.GetCodec.Gen trójai
4. Win32/Toolbar.MyWebSearch alkalmazás
5. Win32/Adware.Virtumonde.FP alkalmazás
6. Win32/Qhost féreg
7. Win32/TrojanDownloader.Swizzor.D trójai
8. Win32/Agent trójai
9. INF/Autorun vírus
10. Win32/Adware Antivirus2008 alkalmazás
A jövő héten a Kaspersky vírusstatisztikáit vesszük szemügyre.



0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.