Változóban a vállalatmenedzsment

2008. június 19., 11:13
Egy friss kutatás szerint a jövő vállalata formabontó, fogyasztói bevonásával fejleszt, és integrálja működését.

Az IBM idén is megjelentette a Jövő vállalata tanulmányt, amelynek célja, hogy rávilágítson a vállalatok működését befolyásoló folyamatokra, és megjósolja, hogy milyen változásokra lehet számítani. Az Economist Intelligence Unit-tal közösen végzett kutatás során 40 országban 32 iparág több mint ezer vállalatvezetőjét kérdezték.

A vezérigazgatók 83 százaléka mélyreható, sok esetben megjósolhatatlan fordulatokra számít a közeljövőben, ezért jól alkalmazkodó, adaptív szervezet kialakítására törekszik. Az adaptív működés nélkülözhetetlen alapját a tehetséges és képzett munkatársak biztosítják - a vállalatigazgatók egyöntetű véleménye szerint hiány van belőlük. Míg két évvel ezelőtt a vezérigazgatók elsősorban a piaci átrendeződéssel, versenytársak akcióival és a vásárlói szokások változásaival foglalkoztak, ma az egyik legfontosabb tevékenységüknek a megfelelő tudásbázis kiépítését tartják. A CEO-k fele új árazási modellen is gondolkodik: ennek már nem a költség a meghatározó eleme, hanem sokkal inkább az, hogy az adott termék vagy szolgáltatás milyen értéket jelent a vevő számára. A jól informált, kritikus, ugyanakkor együttműködő ügyfél a menedzserek új partnerévé válik. Két új, meghatározó fogyasztói típust, az "információs mindenevőt" és a szociálisan érzékenyt kell majd kiszolgálni.

Új pozíció az IBM-nél

Az IBM a kutatás alapján kirajzolódó trendekre válaszolva 26 országban innovációs és technológiai igazgatói pozíció létrehozása mellett döntött. Az új pozíció célja, hogy az IBM partnereivel, ügyfeleivel, egyetemekkel, kutatóintézményekkel, valamint közigazgatási szervekkel együttműködve elősegítse a innovációt mind a verseny- mind a közszférában. Az IBM Magyarország technológiai igazgatója július 1-től Kocsis Zsolt.

Az "információs mindenevők" minden új típusú információra nyitottak, és gyakran az interneten osztják meg tapasztalataikat. Befolyásolni képesek a piacot, továbbá nagyfokú rugalmasságot követelnek attól a szolgáltatótól, amelyiknek fizetnek. A másik típusú, szociálisan érzékeny fogyasztó felelősségvállalásra irányuló elvárásai folyamatosan nőnek. Tudatosan olyan cégtől vásárol, amely gondot fordít rá, hogy ne csak profitot termeljen, hanem a társadalom hasznos tagja legyen. A vállalatvezetők átlagosan 25 százalékal fogják növelni társadalmi felelősségvállalásra fordított befektetéseiket a következő három év alatt.

A tanulmány szerint a vállalatvezetők intenzívebb és szélesebb körű globális, illetve határokon átívelő együttműködést kívánnak megvalósítani szervezeteiken belül. A vezérigazgatók 75 százaléka új piacokra akar belépni, s 66 százalékuk tervez akvizíciókat, illetve összeolvadást. Az integráción belül nő a feltörekvő piacok szerepe is: az új befektetések negyedét tervezik ezekre a területekre, s várhatóan 18 százalékal nő a növekvő piacokra irányuló tőkeexport 3 év alatt.

A nemrégiben bejelentett akvizíciós hírek szerint az SAP a Visiprise ipari termelésirányító szoftvermegoldásokat készítő cég felvásárlását tervezi, a Cisco Systems pedig a DiviTech A/S digitális szolgáltatás felügyeleti (DSM) megoldásokat fejlesztő vállalatra tett vételi ajánlatot.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

0 hozzászólás

Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.

Szakértőnk írja
Optimalizáljuk a számlafeldolgozás költségeit!

Mészáros Tamás, CNW A bejövő számlák, szállítólevelek hatékony feldolgozása, rendszerezett kezelése, ellenőrzése minden szervezet számára nélkülözhetetlen, csak úgy, mint a számlafeldolgozás költségeinek minimalizálása. Szakértői cikkünkben ezúttal az automatizált számlafeldolgozás előnyeit mutatjuk be. tovább»

Mészáros Tamás, CNW

IVSZ