Újabb védelmet kapnak a Samsung okostelefonjai
A Samsung egy újabb biztonsági funkcióval vértezi fel az okostelefonjait.A Samsung bejelentette, hogy a One UI frissítésével megkezdte az Auto Blocker névre keresztelt védelmi megoldásának terjesztését. A vállalat reményei szerint ezzel a funkcióval tovább lehet csökkenteni az Android kompatibilis kártékony appok által jelentett kockázatokat.
Az Auto Blocker több módon is igyekszik fellépni a nemkívánatos alkalmazástelepítések, illetve alkalmazásműveletek ellen. Képes blokkolni azon APK-letöltéseket, illetve telepítéseket, amelyek nem a Galaxy Store vagy a Google Play áruházból származnak. Emellett (egyelőre csak egyes régiókban) a McAfee által biztosított védelmi technológia integrálásával azonosítja az ártalmas appokat.
Az Auto Blocker egy további funkciója, hogy meg tudja akadályozni az USB-porton keresztül történő alkalmazástelepítéseket. A Samsung ezt azért tartja fontosnak, mert így a nyilvános helyeken történő telefontöltések esetén meggátolhatóvá válhatnak a problémás telepítések.
Az Auto Blocker jelenleg alapértelmezett módon nem engedélyezett: a biztonsági beállításokban lehet bekapcsolni azokon a készülékeken, amelyek megkapják az új funkciót. Erre először a Galaxy S23, S23+ és S23 Ultra esetében kerül sor, de várhatóan az alábbi okostelefonokra és táblagépekre is megérkezik majd az újdonság:
- Galaxy S21 és az újabb készülékek
- Galaxy Z Flip 3 és Z Fold 3 és az újabb készülékek
- Galaxy A04s, A13, A23, A33, A52, A72 és az újabb készülékek
- Galaxy M23, M33, M53 és az újabb készülékek
- Galaxy F14, F23, F54
- Galaxy Xcover 6 Pro
- Galaxy Tab S8 és újabb tabletek
A fentiek mellett a Samsung jelezte, hogy a Message Guard mostantól már nemcsak a Google és a Samsung üzenetküldőivel kompatibilis, hanem a Messenger, a Telegram, a KakaoTalk és a WhatsApp esetében is bevethető.
-
Az IBM a QRadar SIEM-ben egy kritikus biztonsági hibát javított.
-
A LibreOffice-hoz egy biztonsági javítás vált elérhetővé.
-
A Google ismét súlyos sérülékenységeket szüntetett meg a Chrome böngészőben.
-
Az SAP kiadta a májusi biztonsági frissítéseit.
-
Az Adobe egy tucat sebezhetőséget orvosolt a PDF-kezelő alkalmazásai kapcsán.
-
Az Adobe Illustrator három sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
A VMware fontos hibajavításokat adott ki a Workstation és a Fusion megoldásaihoz.
-
Az Apple kiadta a mobil operációs rendszereinek legújabb biztonsági javításait.
-
Jelentős biztonsági frissítés érkezett a macOS operációs rendszerhez.
-
Elérhetővé váltak a Windows májusi frissítései.
Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.
Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.