Több százezer mobilt fertőzött meg ez a vírus

Az egyik hírhedt károkozó olyan képességekkel gyarapodott, amik révén az androidos mobilok 90 százalékára veszélyt jelent.
 

Az Android kompatibilis ártalmas programok közül a legnagyobb és legnehezebben helyreállítható károkat azok okozzák, amelyek valamilyen úton módon képesek a fertőzött készülékek rootolására. Az emelt szintű jogosultságok birtokában ugyanis rendszeralkalmazásokat telepíthetnek vagy manipulálhatnak, és észrevétlenül végezhetik a tevékenységüket. Sokszor hátsó kaput nyitnak a készülékeken, adatokat szivárogtatnak ki azokról vagy megpróbálkoznak a felhasználók zsarolásával.
 
A Trend Micro kutatói a Godless nevű kártékony program alapos elemzésébe kezdtek. A vizsgálataik során szemügyre vették a károkozó eddigi variánsait, és megállapították, hogy ez esetben is gyors fejlődésről van szó. A Godless már igazolta, hogy nagyon komolyan számolni kell vele, ugyanis a biztonsági cég telemetriai adatai alapján a nemkívánatos szerzemény már legalább 850 ezer okostelefont, illetve táblagépet fertőzött meg. A terjedését az is jelentősen segíti, hogy a Google Playen megtalálható egyes alkalmazásokba (pl.: játékokba, WiFi-s szoftverekbe és elemlámpa programokba) is beépült már. Emellett sok olyan szoftver nevével is visszaél, amelyek a Google Playen ugyan ártalmatlanok, de más alkalmazásboltokból már fertőzötten tölthetők le. 


Egy fertőzött app - Forrás: Trend Micro
 
Rootolásra hangolva
 
A Godless legújabb verziója elsősorban a rootolási képességei révén emelkedik ki a mezőnyből. A károkozó a nyílt forráskódú android-rooting-tools keretrendszert hívja segítségül, amelynek révén számos módon képes az operációs rendszerben root jogokat szerezni. A vizsgálatok szerint az Android 5.1-es verziójáig bezárólag minden kiadáson működőképesnek bizonyulhat a keretrendszernek és a számos beágyazott exploitnak köszönhetően. A fertőzést és a rootolást azonban meglehetősen óvatosan, több lépcsőben végzi el annak érdekében, hogy kerülje a feltűnést. Az exploitokat és a payload kódokat interneten keresztül szerzi be, amivel jelentősen megnehezíti a Google Play védelmi megoldásainak dolgát. További érdekessége, hogy a készülékeken csak akkor kezdi meg a nemkívánatos műveleteinek végrehajtását, amikor a kijelző kikapcsol, vagyis nem rögtön a telepítése után. Ezzel megint csak a víruskeresést igyekszik megnehezíteni.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 4

    A Microsoft két biztonsági hibajavítást adott ki a Microsoft Defenderhez.

  2. 3

    Számos biztonsági frissítés érkezett a Dovecothoz.

  3. 3

    A Postfix fejlesztői egy közepes veszélyességű hibát orvosoltak.

  4. 4

    A MariaDB-hez több biztonsági javítás vált elérhetővé.

  5. 4

    A Mozilla több tucat hibajavítást adott ki a Firefoxhoz.

  6. 5

    A Drupal kritikus veszélyességű sebezhetőség miatt kapott azonnali frissítést.

  7. 3

    A GLPI legújabb verziója két biztonsági rést foltoz be.

  8. 4

    A GitLab CE/EE összesen tizenegy sérülékenység miatt kapott újabb frissítést.

  9. 4

    A PostgreSQL legújabb verziói 11 biztonsági hibajavítást tartalmaznak.

  10. 3

    Az ImageMagick számos sérülékenyég következtében kapott frissítést.

Partnerhírek
Már többmilliós letöltésnél jár az új Androidos csalás

Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.

hirdetés
Közösség