Több millió dolláros károkozás a SpyEye trójaival
A SpyEye trójai az elmúlt időszakban nagyon jelentős károkhoz járult hozzá. Azóta pedig még komolyabb problémák forrásául szolgál, mióta egyes összetevői integrálódtak a Zeus trójaival. Ezáltal ugyanis további terjedési mechanizmusokkal gyarapodott, és különböző kártékony funkciókkal bővült. További problémát okoz, hogy a trójai egyik variánsának forráskódja kikerült az internetre, amit más kártékony programok készítői is fel tudnak használni.
A Trend Micro - hasonlóan a többi antivírus fejlesztő céghez - folyamatosan figyelemmel kíséri a SpyEye terjedését. A cég kutatói az elmúlt napokban sikeresen lefüleltek egy olyan csoportot, amely a trójai révén okozott jelentős károkat. Az orosz banda elsősorban amerikai felhasználókat szemelt ki, akik között meglehetősen széles körben terjesztette a kártékony programot. Azonban ennyivel nem érte be, ugyanis az idei év első felében számos nagyvállalat, bank, kutatóintézet és kormányzati szerv rendszerébe is sikeresen bejuttatta a nemkívánatos kódot.
A Trend Micro vizsgálatai során kiderült, hogy április 19. és június 29. között a csoport több mint 25 ezer számítógépet fertőzött meg. Ezek 57 százalékán Windows XP futott, ugyanakkor 4500 darab, Windows 7 alapú rendszer is az áldozatává vált. Még ennél is figyelemreméltóbb, hogy viszonylag rövid idő alatt több mint 3,2 millió dolláros kárt okozott. Azt ugyan a Trend Micro nem árulta el, hogy ezt a kárértéket hogyan számolta ki, de azt közölte, hogy a banda által használt rendszerek feltárása során Facebook, Yahoo, Google, PayPal, Amazon és Skype hozzáférési adatokat is nagy mennyiségben talált. Vagyis a bűnözők elsősorban adatlopásra helyezték a hangsúlyt, és a megszerzett bizalmas információk felhasználásával igyekeztek minél több pénzhez jutni.
"Az ilyen tömeges károkozások nem szokatlanok azon bűnözői körökben, amelyek olyan eszközkészleteket és kódokat használnak, mint amilyen a SpyEye. Ugyanakkor az adatlopások mértéke, és az incidensek által érintett szervezetek száma aggodalomra ad okot" - vélekedtek a Trend Micro kutatói.




0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.