Tartalomszűrés rovat hírei
-
Megerősödik a szülői felügyelet a Windows 8-ban
A Windows 8 a szülői felügyelet terén is fog néhány újdonsággal szolgálni. Ezáltal a szülőknek nagyobb lehet a rálátásuk a gyermekeik online tevékenységeire.
-
Sziporkáztak az etikus hackerek a konferenciájukon
Az Ethical Hacking konferencia idén is számos érdekes, leleményes hacker trükkel kényeztette el közönséget. Beszámolónkból kiderül, hogy az etikus hackerek ezúttal milyen módszerekkel kényszerítettek térdre rendszereket, alkalmazásokat.
-
Burjánzik a vírusterjesztés a Twitteren
A Twitteren egy jelentősebb spamkampány indult, amely hamis víruskeresők terjesztését hivatott elősegíteni a népszerű webes szolgáltatás felhasználóinak körében.
-
Webes szolgáltatást indított az Anonymous
A napokban vált elérhetővé a Pastebin webes szolgáltatás egy titkosítással felvértezett alternatívája. Ez az Anonymous csoportnak oly annyira megtetszett, hogy már le is csapott a kínálkozó lehetőségre, és saját webes szolgáltatást indított.
-
Íme az új vírusterjesztési trükk: egyszerű, mint a pofon
A weboldalakon keresztül terjesztett kártékony programok készítői rendszeresen új trükkökkel rukkolnak elő annak érdekében, hogy megtévesszék a védelmi eszközöket. Most éppen az egér került a figyelmük középpontjába.
-
Gyenge lábakon áll a hazai adatbiztonság?
Az Anonymous hackercsoport hazai célpontok ellen indított támadásai az elmúlt hetekben ismét ráirányították a figyelmet a magyar adatbiztonsági helyzetre.
-
Az EB elkaszálhatja a brit "Patrióta Törvényt"
London valószínűleg a hétvégén jelenti be új, a teljes web- és telefonforgalom ellenőrzéséről szóló törvényjavaslatát. Valószínű, hogy az Európai Bizottság vétót emel a szabályozás ellen.
-
Így roadshow-ztak a biztonsági szakemberek
Az IDC IT Security Roadshow konferencián számos előadás világított rá arra, hogy a biztonsági kockázatok kezelése egyre komplexebbé válik, ezért minden eddiginél fontosabb a jól átgondolt, hosszabb távon is fejleszthető, üzemeltethető védelemi infrastruktúrák kialakítása.
-
Állítsuk meg a hackereket!
A StopTheHacker egy olyan szolgáltatást indított, amely nemcsak felismeri, ha egy weblapot meghackelnek, hanem az oldalról el is távolítja a kártékony kódokat.
-
Kivetette hálóját a Dell, és fennakadt a SonicWall
Egyre több részlet szivárog ki a Dell azon terveiről, melyek a SonicWall felvásárlásával kapcsolatosak.
-
Új védelmi technológiákkal bővült a Cisco ASA termékcsalád
A Cisco kontextusalapú védelmi technológiákkal bővítette ki az ASA biztonsági megoldásait.
-
A NATO is küzd a hamis Facebook profilokkal
A hamis Facebook oldalak a NATO számára is problémát jelentenek. Legutóbb a szervezet egyik főparancsnokának nevében hoztak létre csalók vagy kémek egy meglehetősen megtévesztőre sikerült profilt.
-
Fogyasztóvédelemmel trükköznek a spammerek
A spammerek és az internetes csalók célkeresztjébe egyre több vállalat kerül. Eközben viszont a spamek mennyisége némileg tovább csökken.
-
A Valentin-nap veszélyei
Az internetes csalók is gőzerővel készültek a Valentin-napra, ezért különös óvatosságra és körültekintő internetezésre van szükség ahhoz, hogy a károk elkerülhetővé váljanak.
-
A hamis Facebook profilok anatómiája
A Facebook fiókok között egyre nagyobb számban jelennek meg kártékony célokat szolgáló, hamis profilok. Ezek miatt a férfiaknak különösen érdemes résen lenniük.
-
Egyszerű szülői felügyelet okostelefonokon
A Norton Safety Minder ingyenes alkalmazás lehetővé teszi a szülők számára, hogy felügyelhessék a gyermekeik okostelefonokon folytatott tevékenységeit.
-
Bővül a Norton család, már lehet tesztelni
A Symantec bejelentette a Norton Identity Safe nevű, internetbiztonsági termékének nyilvános, béta verzióját.
-
Zulu: ingyenes ellenőrzéssel kerülhetők el a káros weboldalak
A Zscaler egy olyan ingyenes szolgáltatást indított, amelynek segítségével weboldalak biztonságát lehet ellenőrizni, és kiszűrni a káros tartalmakat.
-
Hatékony fegyver került a vírusterjesztők kezébe
A Cridex nevű trójai készítői egy olyan megoldást fejlesztettek ki a kártékony programjukhoz, amivel minden korábbinál gyorsabban képesek a Yahoo! levelező szolgáltatásába új postafiókokat regisztrálni, majd azokat spammelésre felhasználni.
-
Vírusvédelem és tartalomszűrés okostelefonokra
A McAfee legújabb mobilbiztonsági alkalmazása a vírusok és az adatlopások elleni védelmet kombinálja a mobil tartalomszűréssel.
-
Olimpiára készülnek a spammerek
A spamszűrőkön egyre több olyan kéretlen elektronikus levél akad fenn, amelyek már a londoni olimpiai játékokkal kapcsolatos témákkal próbálják megtéveszteni a felhasználókat.
-
Élet a 80-as porton túl
A vállalati hálózatok adatforgalmának monitorozása egyre több feladatot ró az üzemeltetőkre. A védelmi intézkedések kiterjesztését a közösségépítők népszerűségére visszavezethető adatforgalom-növekedés is indokolja.
-
2012 hálózatbiztonsági kihívásai
A NETASQ szerint 2012-ben a biztonsági rések, a közösségi médián alapuló támadások és az adatlopások jelentik majd a legnagyobb kihívásokat.
-
A Facebookra hangolódik át a kiberbűnözés
Miközben a Facebookon egyre trükkösebb és megtévesztőbb csalási módszerek ütik fel a fejüket, aközben a levélszemét mennyisége valamint az e-mailek mellékleteként terjesztett kártékony programok száma folyamatosan csökken.
-
Nem szabadulunk meg az idei fenyegetettségektől
Szaporodó levélszemét, célkeresztbe állított mobil bankolás és hardveralapú támadások fogják jellemezni 2012 leggyakoribb fenyegetettségeit.
-
Csalók fürkészik az Apple felhasználók adatait
Karácsony óta egyre több olyan kéretlen elektronikus levél terjed, amelyek egy egyszerű trükk révén próbálnak bizalmas adatokat kicsalni az Apple felhasználóktól.
-
Hároméves mélyponton a spamelés
A Symantec jó hírekkel szolgált a spamek terjedését illetően, hiszen jelezte, hogy hároméves mélypontra zuhant a kéretlen elektronikus levelek mennyisége.
-
A karácsonyi online bevásárlások veszélyei
Felmérések szerint idén már meglehetősen sokan fognak okostelefonokat és egyéb mobil készülékeket bevonni az ünnepi bevásárlásokba. Pontosan erre számít a kiberbűnözés is.
-
Az illegális rendszergazdai tevékenységek toplistája
A BalaBit IT Security felmérése szerint a rendszergazdák 74 százaléka már legalább egyszer visszaélt vállalata informatikai rendszerével, de sokan nem tiltakoznának tevékenységmonitorozó eszköz bevezetése ellen.
-
Mi miatt aggódnak az informatikai vezetők?
A vállalatok egyre több kockázatot látnak a mobil fenyegetettségek, a Macintosh platform valamint a virtualizáció kapcsán.
-
Új platformok, új fenyegetettségek
A McAfee kiadta a 2011-es Security Journalt, amely az információtechnológia jövőjét vizsgálja a közelmúltban történt kiberbiztonsági események tükrében.
-
Felhőalapú védelmet kapott a Lync
A Symantec bejelentette azt a felhőalapú szolgáltatását, amely a Microsoft Lync felügyeletét hivatott elősegíteni.
-
Már az ünnepekre készül a kiberbűnözés
A McAfee az év végi toplistájával azokat a fenyegetettségeket emelte ki, amelyekre az ünnepek közeledtével kiemelt figyelmet célszerű fordítani.
-
Ázsia lett a spamkirály
A legfrissebb spamstatisztikák szerint napjainkban Ázsiából indul útjára a legtöbb kéretlen elektronikus levél. Ezek egy jelentős része kártékony programokat is terjeszt.
-
A cégek kiállnak az internetcenzúra mellett
Természetesen kínai cégekről van szó - kormányzati támogatással zajlott a netszabályozás szigorításának propagálása.
-
Biztonsági rés a Facebookon
A Facebook kapcsán egy olyan biztonsági résre derült fény, amely nagyon egyszerűen kihasználható, ugyanakkor sok kárhoz és bosszúsághoz járulhat hozzá.
-
Egyre trükkösebben linkelnek a spammerek
A spammerek egyre több olyan szervert helyeznek üzembe, amelyek révén saját URL-rövidítő szolgáltatásokat tudnak indítani, illetve felhasználni a károkozásaik során.
-
Közösségépítés: boldogan élünk együtt a veszélyekkel
Egyre több felhasználó érzi kockázatosnak a közösségépítő weboldalakat, azonban látszólag mindez nem befolyásolja e webhelyek népszerűségét.
-
Megújította végpontvédelmét a Kaspersky
A Kaspersky Lab bejelentette a Kaspersky Endpoint Security 8 for Windows és a Kaspersky Security Center piacra kerülését.
-
Bővül a Facebook védelmi rendszere
A Websense és a Facebook együttműködési megállapodást kötött, melynek keretében a biztonsági cég technológiái is szerephez jutnak a közösségépítővel kapcsolatos kockázatok csökkentésében.
-
ITBN 2011: ahol a jelen és a jövő biztonsága találkozott
Az idei Informatikai Biztonság Napja a jelen és a jövő biztonsági kihívásairól szólt. Az előadások a legrelevánsabb védelmi területek mindegyikét érintették.
-
Ingyenes biztonsági eszköz Facebookhoz
Az F-Secure kiadta azt az alkalmazását, amely a Facebookon terjedő kártékony hivatkozások kiszűrésében valamint a profilok biztonságosabbá tételében tud segíteni.
-
Mindenki kiszűrheti a káros Twitter oldalakat
A Bitdefender egy olyan biztonsági eszközt mutatott be, amely a Twitter esetében képes kártékony oldalak, illetve tartalmak kiszűrésére.
-
Felhők felé kacsintgat az új NOD32
Elérhetővé vált a NOD32 Antivirus és az ESET Smart Security új változata az otthoni felhasználók számára.
-
Bővült a HP biztonsági portfóliója
A HP bemutatta a legújabb IT-biztonsági megoldásait, amelyek a cég által korábban felvásárolt technológiákat és szoftvereket vonultatják fel.
-
9/11: aktivizálta magát a kiberbűnözés
A 2001. szeptember 11-i terrortámadások tízedik évfordulójára az internetes csalók is készültek, és gátlástalan módszerek alkalmazásával igyekeztek minél több felhasználót csapdába csalni.
-
Magyarul is megtanultak a Kaspersky 2012-es szoftverei
Magyar nyelvű változatban is elérhetővé váltak a Kaspersky Lab 2012-es biztonsági szoftverei, amelyek megújult felhőalapú technológiákkal várják a következő egy év fenyegetettségeit.
-
Hamisítás áldozata lett a CIA, a Moszad, az MI6...
A DigiNotar hitelesítésszolgáltató rendszerének feltörésére visszavezethető kockázatok egyre fokozódnak. Már a CIA, a Moszad, az MI6 és számos nagyvállalat nevében állítottak ki csalók hamis tanúsítványokat, amelyek száma mostanra meghaladta az ötszázat.
-
Internetszolgáltatókon keresztül vezet az út a biztonsághoz
A kártékony programok és az online fenyegetettségek elleni fellépés kapcsán azok az országok lehetnek igazán sikeresek, amelyek esetében a védekezésből az internetszolgáltatók és a biztonsági szervezetek is komolyan kiveszik a részüket.
-
Hurrikán sebességével terjed a levélszemét
Az elmúlt napokban - különösen az Egyesült Állomokban - nagy érdeklődés övezte az Irén hurrikánt, amelyre a kiberbűnözés is felfigyelt. A csalók ezúttal is igyekeztek a saját javukra fordítani a történéseket.
-
Újra elemükben vannak a spammerek
A spammerek az idén több jelentős kiterjedésű botnetet vesztettek el. A küzdelmet azonban nem adták fel.
-
Felfrissült az Astaro Security Gateway
Az Astaro bemutatta a Security Gateway termékeinek legújabb verzióját, amely több mint hatvan - elsősorban biztonsági - újdonsággal szolgál.
-
Adatszivárgás-megelőzés virtualizált környezetekben
A VMware teljes mellbedobással fejleszti a biztonsági megoldásait, és nemsokára egy adatszivárgások megelőzésére szolgáló technológiát fog elérhetővé tenni.
-
A német hatóságok szerint a Facebook arcfelismerő rendszere törvénysértő
Egy adatbiztonsággal foglalkozó hamburgi szervezet szerint a közösségi oldal szolgáltatása sérti a személyes adatok védelmével kapcsolatos európai szabályozást.
-
Szerencsejátékra állnak át a spammerek
A kéretlen levelek mennyisége az elmúlt hónapokban jelentős mértékben csökkent. Úgy tűnik, hogy a spammerek némileg visszafogottabban tevékenykednek, de az korántsem biztos, hogy ez az állapot sokáig így marad.
-
Biztonságos távoli munkavégzés Linux alapokon
Amerikában egyre több olyan intézménynél is lehetővé válik a távoli munkavégzés, amelyeknek szigorú biztonsági követelményeknek kell megfelelni.
-
A kiberbűnözés látókörébe került a Google+
Az internetes csalók is felfigyeltek a Google legújabb szolgáltatására, és a Google+ körüli hírverés kihasználásával igyekeznek elérni céljaikat.
-
Közösségi oldalakon követik a nyaralókat a tolvajok
A korszerű mobil eszközökkel készített, majd a közösségépítőkön megosztott fényképek a tolvajoknak is komoly segítségére lehetnek. Ezért célszerű a biztonságra fokozottan ügyelni.
-
Biztonsági útmutató multifunkciós készülékekhez
A Canon biztonsági útmutatója a nem megfelelően konfigurált nyomtatási megoldások által jelentett kockázatokra hívja fel a figyelmet.
-
Célzott adathalászat a webes levelezőkön
A Gmail felhasználók ellen az eddigieknél intenzívebb, célzott adathalászat kezdődött. S nem csak a Google rendszerénél vannak problémák.
-
Az NMHH forródrótot indít
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) a Magyar Tartalomipari Szövetséggel (MATISZ) folytat tárgyalásokat a törvénybe ütköző internetes tartalmak bejelentését lehetővé tevő magyarországi online "forródrót" jövőbeli üzemeltetéséről. Várják a szélsőségesnek talált politikai nézeteket tartalmazó weboldalak bejelentését is.
-
Facebook: szaftos videók helyett hamis víruskeresők
A Facebook weboldalain egyre több olyan hivatkozás jelenik meg, amelyek hamis víruskeresőket terjesztő weboldalakra mutatnak. A csalók elsősorban hírességek videóival próbálják megtéveszteni a felhasználókat.
-
Saját URL-szolgáltatást indítottak a spammerek
A Symantec kiadta a spamek terjedésére vonatkozó, májusi felmérését, amely szerint a spammerek saját URL-rövidítővel rukkoltak elő.
-
Razziát tartott a Google az Android Marketen
Három hónapon belül másodszor jelentett be a Google jelentősebb "razziát" az Android Marketen. AZ akció eredménye: 34 gyanús alkalmazás.
-
Adathalászat: minden csali beválik a mobilokon
Az adathalászok a mobil operációs rendszerekkel kompatibilis alkalmazásiakkal, illetve a mobilokon megnyitott e-mailjeikkel arányaiban véve jóval többször képesek elérni a céljukat, mint a hagyományos támadásaikkal.
-
Jelentős rések tátongnak a mobilbiztonságon
A Carnagie Mellon Egyetem és a McAfee jelentése súlyos hiányosságokat tárt fel a mobil technológiák használata terén.
-
Légitársaságok kontra csalók
A légitársaságok egyre jobban visszaszorítják az online csalókat. Ettől függetlenül azért célszerű óvatosnak lenni.
-
Merre tovább, Skype?
A Skype Microsoft általi felvásárlása miatt valószínűleg át kell gondolni az azonnali üzenetküldővel kapcsolatos eddigi biztonsági technikákat és védelmi intézkedéseket.
-
Minden tizennegyedik letöltés káros
A Microsoft szerint a Windows felhasználók körében átlagosan minden tizennegyedik letöltés kártékony kódok számítógépekre való kerülését eredményezi.
-
Kettészakadt a kiberbűnözés
Napjainkban az adathalász támadások zöme már a közösségépítő oldalakon keresztül valósul meg.
-
Konferenciáztak az etikus hekkerek
Az etikus hekkerek idén is összegyűltek, hogy a nyilvánosság előtt mutassák be a legújabb technikáikat.
-
Biztonságos kapcsolat a felhők felé
A McAfee új, Cloud Security Platform megoldása az összes tartalmat és adatforgalmat ellenőrzi, ami a szervezetek és a felhőalapú szolgáltatások között zajlik.
-
Biztonsági történések az első negyedévből
A VirusBuster biztonsági összefoglalója az elmúlt hónapok legkritikusabb fenyegetettségeit vette górcső alá.
-
Megroggyant a spammerek építménye
A Rustuck botnet megbénítása jelentősen hozzájárult ahhoz, hogy az elmúlt hónapban drasztikusan csökkent a levélszemét mennyisége. Azonban a spammerek újra erőt gyűjtenek, így nem lehet tudni, hogy az eddigieknél kedvezőbb spamhelyzet meddig fog tartani.
-
Lépéshátrányba kerültek a bankok
A bankok vállára egyre nagyobb teher nehezedik az online fenyegetettségek miatt.
-
Cégek felé fordultak az adathalászok
Eddig legtöbbször magánszemélyeknek ígérgettek csekély előleg fejében milliós vagyont az internetes csalók. Mostanában viszont már cégeknek is egyre gyakrabban tesznek megtévesztő ajánlatokat.
-
Több postafiókkal az adathalászok ellen
Az adathalászok igazán azon felhasználóknál tudják elérni a céljaikat, akik különösen sokat leveleznek, interneteznek.
-
Veszélyes letöltésekre ugrik a Chrome böngésző
A Google egy új biztonsági funkcióval egészíti ki a Chrome böngészőjét, amely ezáltal az eddigieknél nagyobb valószínűséggel lesz képes megakadályozni a kártékony állományok letöltését.
-
Töretlenül terjeszkedik a kiberbűnözés
A Symantec drasztikus növekedést tapasztalt a kártékony kódok számában. Folyamatosan romlik a helyzet a webes fenyegetettségek, a szoftveres sérülékenységek valamint a mobilokat veszélyeztető támadások kapcsán is.
-
Mire készülnek az adathalászok?
Az elmúlt hónapokban észrevehető mértékben csökkent az adathalász támadások száma. Úgy tűnik, hogy a kiberbűnözés jövedelmezőbb lehetőségek után nézett.
-
Hatalomátvétel zajlik a botnetek világában
Habár a múlt hónapban a levélszemét mennyisége csökkent, a webbiztonság általános szintje mégsem javult.
-
Így válhat Ön is etikus hekkerré
Az etikus hekkelés az információbiztonság egyik legrejtélyesebb és egyben egyre nagyobb érdeklődésre számot tartó területe. Ezúttal rálépünk az etikus hekkerré válás kalandos útjára.
-
IDC IT Security Roadshow 2011
A kilencedik IDC IT Security Roadshow azt tűzte ki célul, hogy feltárja azon lehetőségeket, amelyek a gazdasági válság után átrendező IT-költségvetések minél hatékonyabb felhasználását segíthetik elő a biztonság fokozása érdekében.
-
Megújultak a BitDefender vállalatbiztonsági szoftverei
A BitDefender piacra dobta a Business Solutions védelmi alkalmazásainak legújabb verzióját, amelyet elsősorban a kis- és középvállalatok biztonsági igényeinek megfelelően alakított ki.
-
Szorul a hurok a táblagépek körül
A felhasználók egyre nagyobb mennyiségben tárolnak bizalmas adatokat a táblaszámítógépeken, miközben mindezt a biztonsági intézkedések sokszor nem követik megfelelő módon.
-
Górcső alá kerültek a botnetek
A ENISA egy olyan átfogó tanulmányt adott ki a botnetekkel kapcsolatban, amely nemcsak a kártékony hálózatok felépítését, működését taglalja, hanem védelmi intézkedéseket is javasol.
-
Díjmentes vírus- és spamvédelemmel a digitális írástudásért
Együttműködési megállapodást kötött a VirusBuster Kft. és a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) az ECDL oktatásra használt számítógépek védelme érdekében.
-
A kiberbűnözést is felkavarta a földrengés
Az internetes csalók a Japánt sújtó földrengések után többféle módon kísérelnek meg hasznot húzni a katasztrófából.
-
Japán földrengés: akcióba léptek a vírusterjesztők
A Japánt sújtó, nagy erejű földrengések hírére az internetes bűnözők akcióba léptek, és könyörtelenül, gátlástalanul használják ki a katasztrófát.
-
Idén is lesz IDC IT Security Roadshow
Az IDC idén is megrendezi a biztonsági konferenciáját, amelynek kiemelt célja, hogy a vállalatok, szervezetek átfogó képet kaphassanak napjaink legrelevánsabb fenyegetettségeiről, és az azok elleni védekezési lehetőségekről.
-
Ismét rákapcsoltak a spammerek
Ismét emelkedésnek indult a kéretlen levelek száma, miközben egyre több, e-mailek útján terjedő trójaival kell szembenézni.
-
Miért kotorászott a Google a mobilokban?
Hamar híre ment a sajtóban, hogy a Google távolról egyes androidos készülékeket ártalmas kódoktól szabadított meg. Valójában mit is távolított el?
-
IT-biztonsági újdonságok a biztributor szakmai napján
Közel félezer fős szakmai közönség előtt mutatkoztak be az Aruba Networks, a Cyber-Ark, a Fortinet, a Gemalto, a GFI és a Websense új fejlesztései a biztributor szakmai napján.
-
Vírusok srófolhatják fel a telefonszámlát
Újabb két olyan kártékony program jelent meg, amelyek az Android alapú készülékeken való károkozásra is alkalmasak.
-
Vírusterjesztésbe keveredett a londoni tőzsde
A londoni tőzsde weboldalán egy fertőzött weboldalra mutató reklám jelent meg. Egyelőre nem lehet tudni, hogy hányan estek áldozatául a kártékony programnak.
-
Rohamosan fejlődik a gyerekcipőben járó mobilbiztonság
Elemzők szerint a mobilbiztonsági alkalmazások piaca komoly fejlődés előtt áll.
-
Botnetek vállalati környezetekben
A botnetek terjeszkedésével a vállalatoknak új biztonsági szemléletet kell kialakítaniuk annak érdekében, hogy felismerhetővé váljanak a szervezeteken belüli zombi számítógépek valamint az azok által végzett káros tevékenységek.
-
Tűzfalakkal körülbástyázott adatbázisok
Elérhetővé vált az Oracle Database Firewall, amelynek feladata, hogy meggátolja a vállalati adatbázisokat fenyegető belső és külső támadásokat.
-
Alattomos taktikára váltott a bankoló OddJob trójai
Egy olyan trójai program kezdett terjedni az interneten, amelynek feladata, hogy a terjesztői számára minél több bankszámlához szerezzen hozzáférést. Mindezt azonban nem a szokásos módon teszi.
-
Ingyenes AVG védelem Androidhoz
Az AVG Android kompatibilis biztonsági szoftvere meglehetősen kedvező fogadtatásban részesült, ami azt is jelzi, hogy a cég Windows-os antivírusánál alkalmazott üzletpolitikája a mobilbiztonság terén is beválni látszik.
