Sok hibától szabadult meg a Chrome böngésző

A Google több mint 20 ezer dollárral jutalmazta azokat a szakembereket, akik segítettek biztonságosabbá tenni a Chrome böngésző legújabb kiadását.
 

A Google elérhetővé tette a Chrome legújabb változatát: a böngésző immár a 42-es verziónál tart. Az új kiadás biztonsági szempontból is számos érdekességet hordoz, hiszen nem kevesebb mint 45 hibajavítást tartalmaz. Ezek között akadnak olyanok is, amelyek kritikus veszélyességű sebezhetőséget orvosolnak.
 
A mostani frissítés által befoltozható egyik legveszélyesebb sérülékenységet egy neve elhallgatását kérő kutató jelezte a fejlesztők számára. A hiba a HTML-feldolgozását érinti, és olyan súlyos, hogy a Google 7.500 dollárral jutalmazta a felfedezőjét. Ugyancsak nagyon kockázatos sebezhetőségeket kellett kezelni a V8, az IPC-támogatás és a Skia grafikus összetevő kapcsán is. A legproblémásabb biztonsági rések jogosulatlan távoli műveletvégrehajtást segíthetnek elő.
 
A némileg kevesebb kockázattal járó sérülékenységek között olyanokat találunk, amelyek XSS-alapú támadásokra, memóriakezelési rendellenességekre, és különféle védelmi mechanizmusok megkerülésére is módot adhatnak. Ezek a Blink böngészőmotor mellett sújtják a PDF-állományok megjelenítését és a SafeBrowsing funkciót is.
 

 
 
Olvassa tovább
Prémium előfizetéssel!
 
  1. 3

    Nyolc biztonsági hiba veszélyezteti a ClamAV-ot.

  2. 4

    A Google Chrome legújabb verziója 382 különféle sebezhetőséget szüntet meg.

  3. 4

    Soron kívüli biztonsági frissítés érkezett az Adobe ColdFusionhöz.

  4. 4

    A Mozilla egy biztonsági rést foltozott be a Firefox webböngészőn.

  5. 3

    A Podman egy közepes veszélyességű hiba miatt tehet kiszolgáltatottá szenzitív adatokat.

  6. 4

    A ModSecurity kapcsán két sérülékenységre derült fény.

  7. 3

    Az Asterisk fejlesztői húsz biztonsági rést foltoztak be.

  8. 4

    A Vim kapcsán újabb két sebezhetőségre derült fény.

  9. 3

    A Red Hat OpenShift Container Platform új verziója két biztonsági hibát orvosol.

  10. 3

    A Graylog kapcsán két sebezhetőség megszüntetésére nyílt lehetőség.

Partnerhírek
Nagy kockázat a cégeknek, ha a dolgozók AI-t használnak

Egyre komolyabb, ám gyakran még láthatatlan kockázatot jelent a vállalatok számára az úgynevezett „shadow AI”, vagyis az alkalmazottak mesterséges intelligencia használata cégen belül.

Chatbotok és szelfik: így formálja a digitális világ a gyerekek biztonságát

Gyermeknap közeledtével érdemes arra is gondolni, milyen digitális környezetben nőnek fel ma a gyerekek és ebben milyen szerepet játszanak az egyre népszerűbb AI chatbotok.

hirdetés
Közösség