Rugalmasabbá kell tenni a biztonsági stratégiákat
A megfelelő szintű vállalati biztonság kialakításához és fenntartásához az eddigieknél rugalmasabb stratégiákra, valamint megközelítésekre van szükség.
A kiberbűnözés elleni védekezés vállalati és kormányzati területen is nagy figyelmet kap. A Gartner szerint a prioritási listán a tizenharmadikról a harmadik helyre jött fel 2012 és 2014 első negyedéve között. A nagyvállalatok egyre inkább az internetalapú megoldásokra támaszkodnak üzletmenetük során, így teljes gazdaságok is komoly károkat szenvedhetnek a kiberbűnözés miatt. Ezzel egy időben az új IT-trendek - a felhő, a mobilitás, a virtualizáció és az Internet of Things - egyre összetettebbé teszik az informatikát, illetve újabb biztonsági kockázatokat vetnek fel.
Lehetetlen az összes kiberbiztonsági kockázat megszüntetése
A Symantec szerint paradigmaváltásra van szükség: újra kell alkotni a biztonság fogalmát, hogy a reakció helyett a megelőzés kerüljön a gondolkodásunk középpontjába. A legtöbb vállalat szakemberhiánnyal küszködik, miközben a kártevők egyre veszélyesebbé válnak. Az elmúlt években országok, szervezett bűnözői csoportok, illetve terroristák által finanszírozott, nagy létszámú alvilági csapatok jöttek létre. Ezek a webes és a mobil platformokat, illetve a különféle alkalmazásokat szemelték ki maguknak, és néhányuk az igazán nagy vállalatokra koncentrál. A bűnözőknek évente 378 millió felhasználó esik áldozatául, ami óvatos becslések szerint is évi 113 milliárdos veszteséget jelent.

A rugalmasság feltételei
Prémium előfizetéssel!
-
A Moodle több sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
Az OpenSSH legújabb kiadása számos sérülékenységet szüntet meg.
-
A Zulip Servert egy biztonsági hiba miatt kell frissíteni.
-
A HP DeskJet sorozatú nyomtatók kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.
-
A Google Chrome három biztonsági hibajavítással bővült.
-
A Microsoft két sérülékenységről adott tájékoztatást az Edge webböngésző kapcsán.
-
Az OpenClaw fejlesztői egy biztonsági hibáról számoltak be.
-
A phpMyFAQ fejlesztői számos biztonsági rést foltoztak be.
-
Az Oracle kilenc biztonsági hibát orvosolt a VirtualBox kapcsán.
-
Az Avast Premium Security egy biztonsági hibajavítást kapott.
Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.
A szakmai kapcsolatépítés egyik legfontosabb online terepe, a LinkedIn ma már több mint egymilliárd felhasználót köt össze világszerte.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat











