Rágyúr a biztonságra a Motorola Mobility
Az okostelefonok piacán egyre élénkebb mozgolódás figyelhető meg a biztonság tekintetében. Ennek többek között az az oka, hogy a különféle mobil platformok fejlesztői pontosan tisztában vannak azzal, hogy a vállalati felhasználók tetszését igazán akkor tudják kivívni, ha olyan készülékekkel rukkolnak elő, melyek előtérbe helyezik a biztonságot. Napjainkban a mobilok védelmét és felügyelhetőségét tekintve a BlackBerry áll a legjobban, amibe a többi gyártó természetesen nem nyugszik bele. Mind az Apple, mind az Android alapú készülékek fejlesztői egyre nagyobb erőforrásokat csoportosítanak a mobilbiztonsági megoldások kialakítására. A napokban például a Samsung jelentette be, hogy a legújabb Galaxy S II erős titkosítással fog rendelkezni, és integráltan kap benne helyet a Cisco AnyConnect VPN kliense is.
Nyilvánvalóan a Motorola sem kíván lemaradni a mobilbiztonsági versenyben, és az Androidra épülő eszközeinek esetében mind nagyobb figyelmet kíván fordítani a védelmi technológiákra, valamint a felügyeleti lehetőségek megteremtésére. Ezzel összhangban bejelentette, hogy felvásárolta a 3LM nevű céget, amely az Android kompatibilis, vállalati szintű biztonsági és eszközmenedzsment technológiáival hívta fel magára a figyelmet.
A Motorola szerint a 3LM technológiái könnyű kezelhetőséget és költséghatékony eszközfelügyeletet tesznek lehetővé, de ami ennél is fontosabb, különféle vállalati IT-biztonsági funkciók megvalósítására adnak módot. A 3LM megoldásai alapvetően három területen erősítik a védelmet. Egyrészt igyekeznek megóvni a készülékeket a kártékony programoktól, másrészt oltalmazzák az azokon tárolt adatokat, harmadrészt pedig felügyelik a felhasználó tevékenységét, és csak abban az esetben avatkoznak be, ha a készülék tulajdonosa valamilyen biztonsági problémát okoz. Arról egyelőre még nem született döntés, hogy a 3LM-féle technológiák a jövőben csak a Motorola okostelefonjaiban kapnak-e helyet, vagy a cég más gyártók számára is elérhetővé teszi a most megszerzett biztonsági vívmányokat.




0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.