Nem száll le a Mac-ről a RustDoor trójai

A RustDoor hátsó kaput létesít az általa fertőzött Mac-gépeken, amelyeket kiszolgáltatottá tesz a további károkozásokkal szemben.
 

A RustDoor egy meglehetősen kifinomult kártékony program, amelynek eddig legalább három variánsa került napvilágra. Több olyan trükköt is alkalmaz, amivel a jelenlétét képes leplezni. Méghozzá sajnos elég hatékonyan, hiszen a kártékony program terjedésére több hónapig nem derült fény. A Bitdefender vizsgálataiból ugyanakkor most már tudjuk, hogy a Mac-es RustDoor első variánsa tavaly októberben jelent meg, amit novemberben két újabb verzió követett. Azóta pedig a károkozó töretlenül fejlődik.
 
A biztonsági cég kutatói arra hívták fel a figyelmet, hogy a RustDoor legújabb kiadása jelenleg elsősorban hamis Visual Studio frissítésnek álcázva terjed. A következő neveken vált már elérhetővé: zshrc2, Previewers, VisualStudioUpdater, VisualStudioUpdater_Patch, VisualStudioUpdating, visualstudioupdate és DO_NOT_RUN_ChromeUpdates.

 
  a
 
  1. 4

    Az Apple iTunes szoftver egy fontos biztonsági javítást kapott.

  2. 4

    Az F5 BIG-IP Next Central Manager két súlyos sebezhetőséget tartalmaz.

  3. 4

    A Google egy súlyos, nulladik napi biztonsági rést foltozott be a Chrome-on.

  4. 3

    A MediaWiki és annak bővítményei kapcsán 10 biztonsági hiba látott napvilágot.

  5. 4

    A Google két biztonsági hibáról számolt be a Chrome böngésző kapcsán.

  6. 4

    A Google kiadta az Android májusi biztonsági frissítéseit.

  7. 3

    A tcpdump kapcsán egy biztonsági hibára derült fény.

  8. 3

    A Trend Micro Antivirus One for macOS egy sebezhetőséget tartalmaz.

  9. 4

    Jelentős mennyiségű QRadar frissítést adott ki az IBM.

  10. 3

    A Nessus Network Monitor kapcsán négy hibajavítás vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség