Nem költünk eleget a mobilok biztonságára

Az okostelefonok és a táblagépek tulajdonosai továbbra sem mutatnak fokozott érdeklődést a mobil eszközök védelméhez kifejlesztett alkalmazások iránt.
 

A Gartner legfrissebb kutatása elsősorban a mobilbiztonsági alkalmazások piacának alakulására, valamint a BYOD (Bring Your Own Device) trendekre visszavezethető gazdasági hatások elemzésére fókuszált. A szakemberek ennek megfelelően arra is kíváncsiak voltak, hogy az egyre többet emlegetett mobilbiztonsági kockázatok milyen módon befolyásolják a teljes biztonsági piacot.

Nyilván felvetődik a kérdés, hogy a mobilbiztonság miért is olyan fontos a fejlesztőcégek számára. Ennek alapvetően az az oka, hogy a csökkenő PC eladások miatt a védelmi szoftverek forgalma is mérséklődik. Ez pedig egyre kiélezettebb versenyt eredményez, amelyből a gyártóknak kitörési pontot kell találniuk. Az egyik ilyen éppen a mobilbiztonság lehet. Pontosabban lehetne, ha a felhasználók úgy ítélnék meg, hogy a mobil készülékeiket fizetős szoftverekkel kell védeni. A piaci várakozásokkal szemben azonban jelenleg még korántsem mutatkozik olyan fokú kereslet az egyéni felhasználók körében a kereskedelmi mobilbiztonsági szoftverek iránt, ami a fejlesztőcégek számára kellő mértékű forgalmat generálna.

Mit tehetnek a gyártók?

A Gartner úgy látja, hogy napjainkban a mobilbiztonsági alkalmazások értékesítését célszerű lehet vállalati oldalról megközelíteni, ugyanis a BYOD-trendek igen meghatározóak. Ez azt jelenti, hogy egyre több vállalat kényszerül arra, hogy kezelje az alkalmazottak saját tulajdonában lévő eszközök által felszínre hozott kockázatokat, ami egyben azzal is jár, hogy az okostelefonokat és a táblagépeket különféle biztonsági alkalmazásokkal kell ellátniuk. A BYOD trendekkel kapcsolatos biztonsági megfontolások mind inkább kényszerré válnak, hiszen a megfelelőségi követelményekkel tartani kell a lépést.

Ruggero Contu, a Gartner kutatási igazgatója szerint a fejlesztőcégeknek egy lehetőséget jelenthet az, ha a vállalatokon, illetve munkáltatókon keresztül juttatják fel az alkalmazásaikat a felhasználók magán készülékeire. Ezzel ugyanis nemcsak a vállalati, hanem a végfelhasználói szegmensbe is betehetik a lábukat. Ehhez olyan stratégiát kell kidolgozniuk és alkalmazniuk, amely biztosítja, hogy az egyéni felhasználók számára tervezett mobilbiztonsági szoftverek vállalati környezetekben is megállják a helyüket.

Viszonylag nagy bizonytalanságot okoz az, hogy vajon melyik platformra kell vagy érdemes a legnagyobb figyelmet fordítaniuk a védelmi alkalmazások fejlesztőinek. Most úgy fest, hogy a legtöbb biztonsági probléma az Android kapcsán merül fel, de ha a Google úgy határoz, hogy saját erőből hathatós lépéseket tesz a káros alkalmazások kiszűrése érdekében, akkor a kereskedelmi biztonsági szoftverek iránti kereslet megcsappanhat. Ez pedig hosszabb távon a fejlesztések megtérülését kérdőjelezheti meg.

Változó környezet

A Gartner felmérése szerint napjainkban a háztartások átlagosan öt olyan különféle számítógéppel és eszközzel rendelkeznek, amelyek lehetőséget biztosítanak az internet elérésére. Ugyanakkor a felhasználók hajlandósága ezek védelmére igencsak eltérő. Befolyásoló tényező például az életkor, a nem és az informatikai tudás, felkészültség is. A Gartner úgy véli, hogy a jövőben e téren pozitív fejleményekkel lehet számolni, legalábbis ami a felhasználók biztonságtudatosságának javulását illeti. Ennek leginkább az az oka, hogy a mobil platformok térhódításával sokasodni fognak a támadások, amik a felhasználókat arra ösztökélik majd, hogy foglalkozzanak a kockázatok kezelésével, és védelmi alkalmazásokkal ruházzák fel az eszközeiket.
 
  1. 4

    Kritikus fontosságú hibajavítás vált elérhetővé a ChromeOS-hez.

  2. 3

    A ClamAV kapcsán egy közepes veszélyeségű sebezhetőségre derült fény.

  3. 3

    Az IBM két sebezhetőségről számolt be a WebSphere Application Server kapcsán.

  4. 3

    Az Oracle 71 hibajavítást adott ki az Oracle Linux operációs rendszerhez.

  5. 4

    Több mint egy tucat biztonsági javítással bővült a Google Chrome.

  6. 4

    Letölthető a VirtualBox legújabb kiadása benne 13 biztonsági javítással.

  7. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  8. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  9. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  10. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség