Nagy átalakulás előtt állnak a Norton szoftverek

A biztonsági alkalmazásokat felvonultató, közismert Norton termékcsalád történetének legnagyobb változása előtt áll. A Symantec ugyanis mindent egy szolgáltatásba gyúr össze.
 

Az egyéni felhasználók számára készülő biztonsági alkalmazások általában három alapvető verzió formájában érhetők el. Léteznek csak vírusvédelemre kihegyezett alkalmazások, amiket az Internet Security szoftverek követnek, majd a további extra funkciókkal (adatmentéssel, rendszeroptimalizációval, jelszókezeléssel stb.) felvértezett csomagok következnek. Persze ezeket minden gyártó másként hívja, de lényegében évek óta kialakult recept szerint állnak össze ezek az alkalmazások.
 
E termékeknek nemcsak a funkcionalitásában vannak különbségek, hanem az árukban is. Ezáltal a gyártók az egyéni felhasználókat több csoportra oszthatják, mind az árérzékenység, mind az igényelt funkciók tekintetében. A Symantec azonban úgy határozott, hogy mindennek véget vet, és tulajdonképpen minden eddigi Norton technológiáját egy szolgáltatásba, egy csomagba egyesíti.
 
A Norton Security névvel illetett megoldás a közeljövőben felváltja a széles körben használt Norton AntiVirus, Norton Internet Security és Norton 360 szoftvereket. A Macintosh számítógépek, illetve a mobil készülékek számára is kínál védelmet, így kompatibilis lesz az Android, valamint az Apple iOS alapú okostelefonokkal, táblagépekkel is. A felhasználó pedig mindig azt a telepítőcsomagot kapja meg interneten keresztül, amilyen számítógépről vagy eszközről éppen felkeresi a Symantec erre a célra kialakított weboldalát.

 
A biztonsági cég ugyanakkor nem tett fel mindent egy lapra: a tervek szerint a Norton technológiák a jövőben is elérhetők lesznek boltokban, "dobozos" szoftver formájában. De természetesen nem ez lesz a Symantec által preferált kereskedelmi csatorna, hiszen az amúgy sem túl nagy haszonnal kecsegtető, egyéni felhasználók számára fejlesztett szoftverek esetében a közvetlen online értékesítés nyújtotta költségcsökkentő tényezőket a vállalat sem hagyja figyelmen kívül.
 
Mivel a Norton Security jelenleg még béta verzióban érthető el, ezért az ára is kérdéses. Egyes hírek szerint 79 dollárért lehet majd megvásárolni, pontosabban előfizetni rá, ami megegyezik a jelenlegi Norton Internet Security hivatalos árával. Az sajnos még nem ismert, hogy ezért az árért hány számítógép vagy eszköz védelmére adódik majd lehetőség. A cég terveiből az derül ki, hogy az újdonság először az amerikai piacon fog megjelenni szeptember 23-án, majd október elején Európába és Ázsiába is megérkezik.
 
A Symantec továbbra is életben tartja az online biztonsági mentéseket lehetővé tevő szolgáltatását, amely szintén szerves részét képezi majd a Norton Security megoldásnak. Árak ez esetben sem ismertek még, de egyes értesülések szerint 25 GB tárhelyért éves szinten 10 dollárt kell majd fizetni.
 
  1. 3

    A Google ChromeOS két fontos biztonsági javítást kapott.

  2. 4

    Elérhetővé vált a Google Chrome webböngésző legújabb biztonsági frissítése.

  3. 3

    Az IBM biztonsági frissítéseket adott ki a Qradar SIEM megoldásához.

  4. 3

    A cURL fejlesztői négy biztonsági hibáról számoltak be.

  5. 4

    Az Apple egy veszélyes biztonsági hibát javított az iOS és iPadOS operációs rendszerei kapcsán.

  6. 4

    A macOS operációs rendszerhez egy fontos biztonsági frissítés vált telepíthető.

  7. 4

    A Microsoft ezúttal nyolc biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőben.

  8. 4

    A Mozilla fejlesztői kritikus biztonsági hibákat szüntettek meg a Firefoxban.

  9. 4

    A IBM Secure Proxy-hoz két tucat biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  10. 3

    A Zulip Serverhez egy biztonsági hibajavítás vált elérhetővé.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség