A csalók a telefonos átverések során a mesterséges intelligenciára támaszkodva súlyos érzelmi és anyagi károkat okozhatnak az áldozatoknak.
Az okoseszközök az ünnepi szezon slágerajándékainak számítanak, de egyáltalán nem mindegy, hogy miként is helyezzük azokat üzembe.
Sok szülő még mindig alábecsüli azokat a veszélyeket, amelyek az online térben leselkednek a gyermekeikre.
Az idei Biztonságos Internet Napja elsősorban a gyermekek online védelmének fokozására kívánja felhívni a figyelmet.
A szinte már minden notebookban, okostelefonban, tabletben jelen lévő webkamerák a kiberbűnözők számára vonzó célpontot jelentenek, akik kémkedhetnek, megfigyelhetnek, zsarolhatnak.
A bizalom és a fiatalsággal gyakorta együtt járó naivitás teszi a csalók egyik első számú célpontjává a tizenéveseket.
Az egyre csak burjánzó eszköz- és szoftverfrissítések már-már családi üggyé válnak. Sajnos az ebből fakadó veszekedések is megjelentek.
A gyerekek internetes szokásainak, kedvenc platformjainak megismerésével elősegíthető a kicsik online biztonságának fokozása.
Elérhetővé vált az a Skill Cup ingyenes tanfolyam, amely a szülőknek, valamint a gyerekeknek nyújt segítséget a kiberbiztonság és a digitális etika kérdéseiben való könnyebb eligazodáshoz.
Miközben a TikTok nagy népszerűségnek örvend, aközben célszerű vetni egy pillantást az adatvédelmi lehetőségeire is, hiszen sok fejtörést lehet ezek segítségével megelőzni.
Következő oldal
-
Az IBM a QRadar SIEM-ben egy kritikus biztonsági hibát javított.
-
A LibreOffice-hoz egy biztonsági javítás vált elérhetővé.
-
A Google ismét súlyos sérülékenységeket szüntetett meg a Chrome böngészőben.
-
Az SAP kiadta a májusi biztonsági frissítéseit.
-
Az Adobe egy tucat sebezhetőséget orvosolt a PDF-kezelő alkalmazásai kapcsán.
-
Az Adobe Illustrator három sebezhetőség miatt kapott frissítést.
-
A VMware fontos hibajavításokat adott ki a Workstation és a Fusion megoldásaihoz.
-
Az Apple kiadta a mobil operációs rendszereinek legújabb biztonsági javításait.
-
Jelentős biztonsági frissítés érkezett a macOS operációs rendszerhez.
-
Elérhetővé váltak a Windows májusi frissítései.
Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.
Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.