Mobilbiztonsági céget vett az AVG

Az AVG történetének eddigi legnagyobb cégfelvásárlásába fogott. A vállalat a mobilbiztonság felé terjeszkedik.
 

Az AVG legszélesebb körben használt szoftverei kétségtelenül a Windows környezetek védelmét hivatottak ellátni. Ugyanakkor a vállalat már ideje korán elkezdte azon biztonsági alkalmazásainak fejlesztését is, amelyek Apple iOS, Android és Windows Phone kompatibilitással rendelkeznek, ezáltal alkalmasak okostelefonok, illetve táblagépek védelmére. A cég menedzsmentje vélhetőleg úgy gondolta, hogy érdemes további erőforrásokat áldozni a mobilbiztonságra, és komolyabb befektetéseket eszközölni e területen. A cég oly annyira lát fantáziát az okostelefonok és a táblagépek védelmében, hogy történetének legnagyobb felvásárlását hajtotta végre. 

Az AVG hivatalosan is bejelentette, hogy 220 millió dollár fejében felvásárolta a kaliforniai székhelyű Location Labs vállalatot. Első körben 140 millió dollárt fizet a cégért, majd a maradék 80 milliót a következő két évben utalja át különféle feltételekhez kötött módon. 

A Location Labs egy kevésbé ismert szereplője a biztonsági érának, de fontos réspiacokat fed le. A kínálatában megtalálhatók olyan alkalmazások, illetve szolgáltatások, amelyek segítségével meghatározható a mobil eszközök helyzete, illetve távoli zárolásra adódik lehetőségük az ügyfeleknek. Emellett szülői felügyeletre és a gyermekek mozgásának, tevékenységének nyomon követésére alkalmas megoldásokat is fejlesztett már a cég. Ugyanakkor ezek a technológiák nem nevezhetők egyedülállónak, hiszen sok hasonló termékkel, szolgáltatással lehet találkozni a piacon. Amiért a Location Labs igazán vonzó lehetett az AVG számára az sokkal inkább az, hogy a cég nagyon jó kapcsolatokat ápol mind a szolgáltatókkal, mind az eszközgyártókkal, így a megoldásai előretelepített formában gyakran jelennek meg az egyes készülékeken. A Location Labs partnerei között megtalálható egyebek mellett a Verizon, az AT&T, a Sprint, a T-Mobile és a spanyol Telefonica is. 

Az AVG számításai szerint a saját és a Location Labs együttes felhasználói bázisát alapul véve nem elképzelhetetlen, hogy hamarosan már 250 millió eszköz védelmében tud részt venni. Ami pedig a pénzügyeket illeti: a biztonsági cég úgy látja, hogy jövőre 60-70 millió dolláros bevételnövekedést tud majd elérni a mobilbiztonsági fronton, míg 2016-ban 100 millió dollárral nőhet a forgalma a felvásárlásnak köszönhetően. 
 
  1. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  2. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  3. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  4. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

  5. 4

    A PuTTY-hoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  6. 4

    A XenServer és a Citrix Hypervisor is biztonsági frissítéseket kapott.

  7. 3

    A GitLab újabb biztonsági javításokat adott ki.

  8. 3

    A Palo Alto PAN-OS operációs rendszer kapcsán újabb sebezhetőségekre derült fény.

  9. 4

    Az IBM QRadar Suite újabb biztonsági frissítéseket kapott.

  10. 4

    A Juniper jelentős mennyiségű biztonsági javítást adott ki.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség