Megvan a Symantec elnök-vezérigazgatója

A Symantec Michael Brownt bízta meg a cég irányításával és az elnök-vezérigazgatói feladatok ellátásával.
 

A Symantec igazgatótanácsa tavasszal menesztette Steve Bennett elnök-vezérigazgatót, aki viszonylag rövid ideig, alig egy évig vezette a vállalatot. Azonban egyes hírek szerint sem a termékfejlesztéseket illetően, sem a pénzügyi vonalon nem tudott megfelelni az elvárásoknak, így mennie kellett. Vélhetőleg az volt az egyik legnagyobb probléma, hogy miközben a Symantec korábban komoly sikereket ért el a PC-s világban, addig ezeket az eredményeket nem tudta hozni a mobilbiztonság terén. Ezért az igazgató helyére Michael Brown érkezett, akit azonban csak ideiglenes CEO-nak neveztek ki. Úgy tűnik, hogy a szakember beváltotta a hozzá fűzött reményeket, ugyanis az igazgatótanács véglegesítette a pozíciójában. Így a jövőben is ő vezetheti a biztonsági piac egyik legjelentősebb cégét.
 
"Az elmúlt hat hónap során nagy erőfeszítéseket tett a munkája során, és komoly energiát áldozott a feladatára. Eközben pedig jelentősen növelte a Symantec működési hatékonyságát és pénzügyi teljesítményét" - közölte a vállalat szóvivője. A legfrissebb beszámolók szerint Brownnak sikerült megfordítania a kedvezőtlen pénzügyi folyamatokat, és egy stabilabb pályára állítani a vállalatot. Természetesen mindez csak a kezdeti lépés, hiszen egy ekkora szervezetnél hat hónap alatt nem lehet csodát tenni. Az elnök-vezérigazgató várhatóan egy hónapon belül fog előállni a további stratégiai elképzeléseivel, amelyek a cég reménye szerint el fogják nyerni a részvényesek, befektetők tetszését.
 
Brown jól ismeri a Symantec belső folyamatait, és a biztonsági piacra is jó rálátással rendelkezik. A vállalathoz 2005-ben került, amikor a Symantec felvásárolta a Veritas Software-t. Majd bekerült a Symantec igazgatótanácsába, és idén tavasszal kapta meg a nagy lehetőséget, amivel úgy tűnik tudott is élni. Azonban a vállalat szempontjából most talán az lenne a legfontosabb, hogy a menedzsment végre állandósuljon, és egy jól kidolgozott stratégia mentén tudjon építkezni. 
 
  1. 4

    A PostgreSQL legújabb verziói 11 biztonsági hibajavítást tartalmaznak.

  2. 3

    Az ImageMagick számos sérülékenyég következtében kapott frissítést.

  3. 4

    Az Apache Tomcathez elérhetővé váltak a legújabb biztonsági frissítések.

  4. 4

    Az NGINX egy 16 éve létező biztonsági hiba miatt kapott frissítést.

  5. 4

    A Microsoft egy kritikus veszélyességű, nulladik napi hibáról számolt be az Exchange Server kapcsán.

  6. 4

    Kritikus veszélyességű sérülékenység található az Eximben.

  7. 4

    A Samba frissítésével három biztonsági hiba szüntethető meg.

  8. 4

    Az Adobe három hibajavítást adott ki a Adobe Premiere alkalmazásához.

  9. 4

    Az Adobe négy biztonsági rést foltozott be az Illustrator szoftveren.

  10. 4

    Az Adobe frissítette a Commerce és Magento megoldásait.

Partnerhírek
Már többmilliós letöltésnél jár az új Androidos csalás

Az ESET kiberbiztonsági kutatói egy új, CallPhantom névre keresztelt androidos csalássorozatot azonosítottak a Google Play áruházban, amely valótlan ígéretekkel próbál pénzt kicsalni a felhasználóktól.

Apple Pay-csalások: hat gyakori módszer, amire érdemes figyelni

Az Apple Pay az egyik legnépszerűbb mobilfizetési szolgáltatás világszerte: becslések szerint több százmillió felhasználóval és évente több ezermilliárd dollárnyi tranzakcióval.

hirdetés
Közösség