Megújította végpontvédelmét a Kaspersky
A Kaspersky Lab által nemrégen végzett felmérés szerint a vizsgálatba bevont vállalatok 91 százaléka szembesült legalább egy információbiztonsági incidenssel az elmúlt 12 hónap során. A szervezetek közel egyharmada nyilatkozott úgy, hogy a rosszindulatú programok miatt érzékeny adatokat vesztett el. Jóllehet a biztonsági fenyegetések leggyakoribb formáját a számítógépes károkozók jelentik, a megkérdezett vállalatoknak csak a 70 százaléka épített ki teljes körű védelmet a rosszindulatú programokkal szemben, 3 százalékuk pedig semmiféle védelemmel nem rendelkezik e téren. A kiemelt kockázati tényezők között szerepelnek még többek között a szoftveres sebezhetőségek, a hálózati támadások, az adathalászat és a levélszemét is. A Kaspersky Lab szerint az internetes bűnözők elsősorban a fejlődő piacok nagyvállalatait veszik célba.
A Kaspersky Lab új terméke az IT-biztonsági funkciók meglehetősen széles körével egészült ki. Ezek közé tartozik például az Application Control (alkalmazásfelügyelet), a Web Filtering (webes tartalomszűrés) és a Device Control (eszközfelügyelet). A Kaspersky Endpoint Security 8 for Windows integráltan kapcsolódik egy felhőalapú biztonsági keresőrendszerhez, amely valós idejű frissítésekkel biztosítja a védelmet az új és az ismeretlen fenyegetésekkel szemben.
A Kaspersky Endpoint Security 8 for Windows egy új antivírus motort kapott, de a leglényegesebb újdonságai az alkalmazás- és webfelügyelet köré csoportosulnak. Az alkalmazásellenőrzési funkciók bizonyos alkalmazások, alkalmazáskategóriák engedélyezésére vagy tiltására képesek. Emellett az egyes szoftverek működésének nyomon követésére és korlátozására is használhatók, miközben képesek felismerni a különböző szoftveres sebezhetőségeket.
Az alkalmazások ellenőrzésén túl az Endpoint Security lehetőséget biztosít az eszközök és a webes tartalmak szűrésére, illetve a támadási felületek csökkentése érdekében támogatja a vállalati biztonsági szabályok érvényesítését. Az eszközfelügyelet lehetővé teszi a szervezetek számára, hogy olyan biztonsági politikákat alakítsanak ki, amelyek a berendezésekhez kapcsolódó jogosultságokat eszköztípusok vagy egyedi sorozatszámok alapján kezelik. A webes tartalmak szűrése révén pedig letilthatók a rosszindulatú kódokat tartalmazó webhelyek vagy az egyéb nemkívánatos tartalmak. A webalapú veszélyforrásokkal szembeni védelem és az internethozzáférés felügyelete a távoli munkavégzésre is kiterjeszthető.
A Kaspersky Endpoint Security 8 for Windows-t az újonnan fejlesztett Kaspersky Security Center menedzseli, amely a korábbi Administration Kit helyébe lép. A felügyeleti konzol számos új funkciót biztosít az átfogó ellenőrzés és kezelhetőség érdekében. A fizikai környezetek mellett támogatja a virtuális rendszereket is.




0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.