Megsemmisítő erővel titkosít a Facebook

A Facebook Messenger két olyan új funkcióval fog bővülni, amelyek a chatelést hivatottak biztonságosabbá tenni.
 

A Facebook idén vezette be a végponti titkosítást a WhatsApp alkalmazásban. Méghozzá nem is akárhogy, hiszen a védelmi funkciót alapértelmezetté tette minden kliensen, és ezzel egy csapásra növelte az üzenetkezelés biztonságát a több százmillió felhasználója körében. Persze nemcsak a Facebook, hanem a Google, a Viber és az Apple is tett már hasonló bejelentéseket, így elmondható, hogy a végponttól végpontig terjedő titkosítás egyre szélesebb körben vehető igénybe. Ennek a felhasználók természetesen örülhetnek, hiszen az adataik nagyobb védelmet élveznek. Ugyanakkor kormányzati, hatósági oldalon nem feltétlenül boldogok e védelmi intézkedések miatt, hiszen a kiberbűnözők, terroristák könnyedén visszaélhetnek a titkosítás adta lehetőségekkel.
 
Titkosított Facebook chat
 
A Facebook tájékoztatása szerint elkezdődött annak a Facebook Messenger verziónak a tesztelése, amely a chatpartnerek között teljes körű titkosítást tesz lehetővé. Mindez az üzenetváltásokkor teljesen transzparens módon történik, azaz a felhasználók semmit nem vesznek észre a háttérben zajló kódolásból. Ugyanakkor egy teendőjük akad, ha nagyobb biztonságot szeretnének: az új szolgáltatást, amely Secret Conversations néven jelenik meg, be kell kapcsolniuk. Vagyis a titkosítás nem alapértelmezetten érkezik, mint ahogy ez korábban például a WhatsApp esetében történt. Ennek egyik oka az lehet, hogy a Facebook szerint egy-egy titkosított üzenet csak azon a készüléken tekinthető meg, amelyen a titkosított kommunikáció zajlott. Vagyis ha egy felhasználó például az okostelefonján és a tabletjén is chatel, akkor korántsem biztos, hogy minden eszközén minden üzenetet vissza tud majd nézni.
 
Önmegsemmisítő üzenetek
 
A Facebook a Secret Conversations keretében egy további újdonságot is leleplezett. Ez pedig nem más, mint az automatizált üzenetmegsemmisítés. A felhasználó - a titkosított kommunikáció során létrehozott - chat üzeneteknek egyedileg beállíthat különféle törlési időintervallumokat. Ha például egy üzenethez megad 30 perces törlési időt, akkor a visszaszámlálás azonnal megkezdődik, amikor a partnere elolvassa az üzenetet, majd a bejegyzés 30 perc után eltűnik a rendszerből. A Facebook szerint ez az érzékeny adatok küldözgetésekor lehet hasznos, mivel azok nem maradnak bent a Messenger alkalmazásban.

 
A Facebook jelenleg még csak teszt üzemmódban vetette be a Secret Conversations megoldását, és annak élesítését - a szokásoknak megfelelően - fokozatosan fogja elvégezni világszerte. Ha minden a tervek szerint halad, akkor az újdonság még a nyár folyamán minden felhasználóhoz eljuthat.
 
  1. 4

    Az Oracle nyolc olyan biztonsági résről számolt be, amelyeket a Database Server kapcsán kellett orvosolnia.

  2. 4

    A MySQL három tucat biztonsági frissítéssel gyarapodott.

  3. 4

    Az Java több mint egy tucat biztonsági frissítést kapott.

  4. 3

    A Microsoft három biztonsági rést foltozott be az Edge webböngészőn.

  5. 4

    A PuTTY-hoz egy biztonsági frissítés vált elérhetővé.

  6. 4

    A XenServer és a Citrix Hypervisor is biztonsági frissítéseket kapott.

  7. 3

    A GitLab újabb biztonsági javításokat adott ki.

  8. 3

    A Palo Alto PAN-OS operációs rendszer kapcsán újabb sebezhetőségekre derült fény.

  9. 4

    Az IBM QRadar Suite újabb biztonsági frissítéseket kapott.

  10. 4

    A Juniper jelentős mennyiségű biztonsági javítást adott ki.

Partnerhírek
Amikor a gyerekünk hangján követelnek tőlünk pénzt

Minden szülő legrosszabb rémálma felvenni egy ismeretlen számról érkező hívást, és azt hallani, hogy a gyermeke segítségért kiált.

Romantika helyett átverés Valentin-napon?

Az online társkeresés elterjedésével alapjaiban változott meg az emberek közötti kapcsolatteremtés.

hirdetés
Közösség