McAfee helyett Intel Security
Az Intel bejelentette, hogy fokozatosan megválik a McAfee márkanévtől, és a biztonsági termékei Intel Security név alatt lesznek elérhetőek.
A Las Vegas-i CES kiállítás biztonsági szempontból is tartogatott meglepetéseket. Ezek közül az egyik legnagyobbal kétségtelenül Brian Krzanich, az Intel elnök-vezérigazgatója szolgált, aki bejelentette, hogy a vállalat lecseréli a sokat megélt McAfee márkanevet. A döntésnek elsősorban marketing vonatkozásai vannak, ugyanis ettől sem a technológiai elképzelésekben, sem a biztonsági csapat munkájában nem lesz változás.
Az Intel 2010-ben 7,68 milliárd dollárért tette rá a kezét a biztonsági piac egyik legmeghatározóbb szereplőjének számító McAfee-re. A McAfee márkanév azonban ez idáig fennmaradt, és a cég termékei, illetve szolgáltatásai is e név alatt futottak. Idén azonban ebből a szempontból nagy változások lesznek, hiszen a McAfee nevet folyamatosan váltja majd fel az "Intel Security". Azt azonban jelenleg még nem lehet tudni, hogy a márkanév-változtatás milyen ütemben fog zajlani, de az biztos, hogy a teljes átálláshoz körülbelül egy évre lesz szükség.

Brian Krzanich nem kívánta különösebben részletezni a márkaváltás okait. Az is lehet, hogy az Intel egységesebb képet szeretne mutatni a biztonsági portfóliójának tekintetében, de egyes elképzelések szerint John McAfee ügyes-bajos dolgai is szerepet játszhattak a döntés meghozatalában.
További bejelentések
Az Intel elnök-vezérigazgatója a CES-en a márkanév körüli változások mellett említést tett néhány technológiai jellegű eseményről is. Így például jelezte, hogy még idén megjelennek olyan mobilbiztonsági szoftverek, amelyek az Apple iOS és az Android kompatibilis mobil készülékek védelmét szolgálják majd, méghozzá ingyenesen. Emellett 2014-ben elérhetővé válhat az Intel Device Protection technológia, amely az Intel-alapú, androidos készülékek oltalmazásában kap majd szerepet.
-
Kritikus biztonsági hibáról számolt be a Cisco az IOS XE kapcsán.
-
A SonicWall fontos biztonsági frissítéseket adott ki az egyik VPN-megoldásához.
-
Az IBM Db2 két biztonsági hibajavítást kapott.
-
A Commvault egy biztonsági frissítést adott ki.
-
Több tucat biztonsági javítás vált elérhetővé az Androidhoz.
-
Az OpenBSD egy biztonsági hibajavítással bővült.
-
A QRadar kapcsán 14 biztonsági hibáról számolt be az IBM.
-
A Firefox 13 biztonsági réstől vált meg a legújabb verzióinak köszönhetően.
-
A Thunderbird alkalmazás fontos hibajavításokkal bővült.
-
A LibreOffice egy biztonsági hibajavítással gyarapodott.
Az ESET kutatói átfogó elemzést tettek közzé a zsarolóvírus ökoszisztémában bekövetkezett jelentős változásokról, különös figyelmet fordítva a domináns RansomHub csoportra.
Az ESET kutatói felfedezték, hogy a FamousSparrow hackercsoport felelős egy pénzügyi szektorban működő amerikai kereskedelmi szervezet és egy mexikói kutatóintézet ellen elkövetett kibertámadásért.
OLDALUNK
RSSImpresszum
Hirdetési információk
Adatvédelem
Felhasználási feltételek
Hozzászólási szabályzat