Biztonság: már a Macintosh sem a régi

2010. január 27., 08:15
A Mac OS X alapú rendszerek még mindig biztonságosabbak a Windows-ra épülő társaiknál, ennek ellenére a Macintosh számítógépek tulajdonosai már nem dőlhetnek olyan nyugodtan hátra, mint néhány évvel ezelőtt.

A Windows és a Mac OS X közötti rivalizálás a biztonság szempontjából mindig az utóbbi javára dőlt el. Méghozzá nem is kis különbséggel, hiszen a Microsoft operációs rendszerének - többek között a szélesebb körű elterjedtsége miatt - folyamatosan egyre több és több fenyegetéssel kellett szembenéznie. Azonban a két rendszer közötti biztonsági differencia csökkenni látszik, így a Macintosh számítógépek esetében is érdemes felmérni a kockázatokat, és megtenni a szükséges védelmi intézkedéseket.

Az Intego biztonsági cég a napokban számolt be arról a felméréséről, amelynek összeállításakor elsősorban arra volt kíváncsi, hogy az Apple platformjai miként állnak helyt a biztonság terén. A cég szerint a helyzet manapság már nem olyan rózsás, mint pár évvel ezelőtt volt. Az összeállításában megemlítette, hogy a Mac OS X esetében is számolni kell kártékony programokkal, az operációs rendszer sebezhetőségeivel, valamint a Mac kompatibilis alkalmazások biztonsági réseivel. A rosszindulatú kódok kapcsán szerencsére azért még midig nem kell sok fenyegetettségtől tartani. Az Intego a múlt évi vírusfelhozatalból az OSX.Trojan.iServices nevű trójait említette példaként. Ez a kártevő az Apple iWork, valamint az Adobe Photoshop CS4 kalózmásolataival terjedt, és hátsó kaput nyitott a fertőzött rendszereken. Tavaly az iServices trójai mellett a már régebbről ismert RSPlug is többször felbukkant.

Az Intego a vírushelyzet ismertetése után a Mac OS X-et érintő sebezhetőségek kapcsán már kevésbe optimistán nyilatkozott. Megemlítette például a tavaly májusban kiadott 400 MB-os frissítést is, amely 47 sérülékenységet szüntetett meg. Összességében elmondható, hogy a Macintosh rendszerek folyamatos karbantartására és naprakészen tartására éppen olyan szükség van, mint például a Windows operációs rendszerek frissítésére.

A biztonsági cég két alapvető problémára is rávilágított. Ezek közül az egyik, hogy a Mac-felhasználók sokszor abban a hitben böngészik az internetet, hogy az ő rendszerük sebezhetetlen, miközben semmiféle védelmi szoftvert nem alkalmaznak. A másik probléma, hogy sokan úgy gondolják, hogy a Mac OS X kevésbé elterjedt mivolta miatt a számítógépes bűnözők nem fordítanak elegendő időt arra, hogy az Apple platformokban rejlő lehetőségeket kiaknázzák. Ez azonban manapság már nem egészen így van, főleg nem az iPhone esetében. Az Intego hangsúlyozta, hogy tavaly az Apple-nek számos sérülékenységet kellett orvosolnia az iPhone OS-ben, és akkor még nem is beszéltünk a feltört készülékek által jelentett kockázatokról. Ashley Towns ausztrál programozó tavaly bebizonyította, hogy az általa készített Ikee nevű féreg révén viszonylag egyszerűen ki lehet használni a feltört iPhone-okon - sokszor alapértelmezett jelszóval - használt SSH-szolgáltatásban rejlő lehetőségeket.

Az Intego a felmérését nem rémisztgetési célokból adta ki, hanem azért, hogy megpróbálja felhívni a figyelmet arra, hogy napjainkban már az Apple platformjait sem célszerű figyelmen kívül hagyni a védelem kialakítása során.

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szerkesztőség és a szolgáltatás üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal! A moderálási elvekbe ütköző hozzászólásokat szerkesztőségünk bármikor törölheti.

15 hozzászólás

  1. é írta:
    2010-01-27 10:05:14

    m

  2. jrewing írta:
    2010-01-27 12:00:48

    2008 szitája a Mac OS X. Szóval 2008-ban pl. a Mac OS X volt a legkevésbé biztonságos, a "dobogón" követte a Linux kernel, oszt jött a Solaris. Ezekhez képest a Windows XP és a Vista rendelkezett a legkevesebb biztonsági réssel. Értem én, hogy a Windows elterjedsége miatt több támadás ér windowszos rendszereket, de egy jól beállított Windows sokkal biztonságosabb egy Mac OS X-nél.

  3. bla írta:
    2010-01-27 12:33:56

    "egy jól beállított Windows sokkal biztonságosabb egy Mac OS X-nél" - biztos nem jó látok!!! Hozzászólásodból úgy látom, hogy szerinted az általad felsoroltakból a két legbiztonságosabb operációs rendszer a Windows XP és a Vista. Ha jól értem, amit írtál, javaslom, sürgősen keresd fel kezelőorvosod, gyógyszerészed... vagy csak nézz utána dolgoknak, mielőtt hülyeségeket írsz.

  4. Csaba írta:
    2010-01-27 12:39:41

    @jrewing: oké, de egy átlagfelhasználó nem "jól beállítgatni" akarja a Windows-t, hanem dolgozni szeretne vele. A Tiger/Leopard/Snow Leo-t is lehet állítgatni, finomhangolni, stb. annak, aki ért hozzá, de nem ez a lényeg. A lényeg az lenne, hogy megveszed a géped a boltban, hazaviszed, kicsomagolod, "adsz neki áramot és netet", bekapcsolod és éveken keresztül gond (értsd: karbantartás, vírusírás, újratelepítés) nélkül használod. Az pedig, hogy valaki saját maga telepít egy kártékony programot (lásd kalózmásolat - gyakorlatilag root jogot adsz egy nem ellenőrzött programnak egy időre...), azt nem igazán lehet viszonyítási alap. Ez kb. olyan, mint ha az autógyárat okolnád azért, hogy te otthon megbuherálod a kocsid és utána nem megy, vagy egy bejárati ajtód gyártóját azért, mert adsz a betörőnek kulcsot és bejut a lakásba.

  5. Csaba írta:
    2010-01-27 12:43:07

    folyt: a Vistával már nem tudom mi a helyzet (szerencsére azóta megismerkedtem a Macintosh-al), de azt tudom, hogy az XP-n egy sima felhasználói fiókban az admin jelszó nélkül is lehet gyakorlatilag bármilyen programot telepíteni a háttérben a felhasználó tudta nélkül.

  6. Gábor írta:
    2010-01-27 12:47:08

    Az OSX előtti oprendszereknek mi volt a neve? Röviden ha valaki tudja írja össze légyszi a jelenleg használatban levő apple os és platformokat x86/powerpc? köszi.

  7. doki írta:
    2010-01-27 12:52:53

    Szép napot Mindenkinek ! Lassan 10 éve én is két rendszert használok, de a MAC-et csak a saját hibámból kifolyólag kellett újratelepíteni. Én régebbi Tigrincset használok az utóbbi években de soha nem volt gond vele. Nem vagyok fanatikus MAC rajongó, mert van amihez jobb az XP. Ott meg mindenből 2-3 másolat, semmi fontos infó gépen . Mostanában nincs vele gond, de a MAC az azért más!!!! Bekapcsold és teszi a dolgát...és ez lenne minden oprendszer minimuma. Ha elsőre vennék gépet bizti MAC lenne, vagy valami linuxos ketyere. Remélem senkit nem bántottam meg vele.

  8. Gézengúz írta:
    2010-01-27 13:47:27

    Remélem az Intego tud védelmet nyújtani a mac-emre. Azonnal szeretnék is rendelni!!

  9. Vírusölő írta:
    2010-01-27 16:15:26

    Nekem jól beállított xp-m van, megfertőzni szinte lehetetlen, és az a néhány perc amit maximum rászántam igazán nem sok. Víruskeresőnek semmi dolga, akár el is hagyhatnám, Sandboxie van rajta így még adminként is szinte képtelenség megfertőzni. Igen OX X és a Linux förtelmes volt tavaly, gondolom idén is...Linux amúgy is egy vicc......

  10. Vírusölő írta:
    2010-01-27 16:20:02

    *OS X XP is teszi a dolgát, csak be kell kapcsolni....meg más Windows-ok is. Az a baj a Windows-al hogy alapbeállításai rosszak, idiótáknak van készítve mert úgy látszik ez az igény, élből admin fiók meg hasonlók...OS X azoknak a sznob idiótáknak van kitalálva akik még a Windows-t sem képesek megtanulni használni, inkább vállalják a kisebb kompatibilitást...

  11. Xavier írta:
    2010-01-27 16:30:01

    Az valahogy kimaradt a cikkből, hogy per pillanat OSX-re egyetlen életképes kártevő sincs, amikről szó esett a cikkben az az aktuális 10.6.3-as rendszeren működésképtelenek. No meg az is kimaradt, hogy ha mostantól minden nap írnának 100 kártevőt OSX-re, akkor 20 év alatt érné el azt a számot, ami jelenleg a Windows-ra elérhető. Ennyit a Windows biztonságos megítélésének viccszerű megállapításáról.

  12. Xavier írta:
    2010-01-27 16:35:05

    Vírusölő: "OS X azoknak a sznob idiótáknak van kitalálva akik még a Windows-t sem képesek megtanulni használni, inkább vállalják a kisebb kompatibilitást…" Inkább azoknak, akik nem tamagochit akarnak az asztalukon tudni, hanem egy munkaeszközt. Ez lehet, hogy idiotizmus, de akkor te is az vagy, hisz a TV-det sem akarod naponta újraprogramozni, meg karbantartani, csupán használni :) Az csak apróság, hogy azonos hardveren azonos alkalmazás akár 20-30%-al gyorsabb OSX-en, ha az több magot és sok memóriát használ (tömörítések, konvertálások, grafikus filterek stb.). Szóval óvatosan az ilyen idiótázó kijelentésekkel, mert értő közönség előtt magad válhatsz azzá :D

  13. P33ty írta:
    2010-01-27 17:05:41

    Az "itiotizmus" megjegyzeshezeg hozzatennem, hogy ha az idiotizmusnak szamit, hogy megveszel egy eszkozt es ahelyett hogy IT gurut jatszanal, arra hasznalod amire vetted, tovabbmegyek, ha termeloeszkoznek vetted es termelesre tudod hasznalni a munkaeszkozt, akkor valami baj van. Ertem en hogy a PC fanolnal a gepezes egyenerteku a windows bincsizesevel, meg a Mac allitolag draga is, de a nemtermelessel toltott ido sztem tobbe kerul. Arrol nem is beszelve, hogy hol van ez a gepmokolas az eredeti celjatol az eszkoznek... Ez olyan mintha a csajod az ev 98%-aban menstrualna... Van csajod megis csak vered a bret... Pedig dughatnal is :)))) ha vilagos a kepes beszed ;)))

  14. GSzilvio írta:
    2010-01-27 17:31:32

    Én is a jrewing írásához szeretnék hozzászólni. Igen, forduljon kezelőorvosához, gyógyszerészéhez..!! Nekem a családban van 2 MAC és 3 PC Windows XP-vel és Vista-val! A MAC gépek már 6 éve hibátlanúl működnek, mig a Win-es gépeket 2x kellett újrainstallálni fertőzés miatt, pedig virús írtót is használunk! Üdv!

  15. xy írta:
    2010-08-02 10:51:21

    Vírusölő: ".Linux amúgy is egy vicc......" nem tudom ki vagy, de eszed az nincs az tuti. Ha a vicceknél tartunk, akkor az a vicc, hogy vagy van egy lopott Win-ed, vagy megvetted 60.000 Ft ért, és kiröhöglek, mert a te szavaiddal élve "egy vicc" Op rendszerrel ingyenesen kiváltottam! Vírusok kit érdekelnek, használtál már Wint 2 éve egyfolytában, újratelepítés nélkül? Ugye nem nagyon, hát ez a vicc! De mondok egy másik viccet. Ha használod is 2 éve újratelepítés nélkül, akkor annyira belassul, hogy megfőzöl, egy 3 fogásos ebédet mire egy feladatot be tudsz fejezni. Röhögök rajtad, hogy amíg te 1 műveleten a hiperszuper számítógépeden eldolgozol, 1 órát addig én a 8 éves gépemen azt a műveletet Linux alatt elvégzem 10 perc alatt.

ESET Online Vírusirtó