Magukra találtak a spammerek
Tavaly novemberben - többek között az FBI közreműködésével - sikerült leállítani azt a McColo nevű szolgáltatót, amely számos botnet hálózat üzemeltetésében vett részt. Az akciónak köszönhetően olyan kártékony hálózatok ereje gyengült meg jelentősen, mint például a Rustock, a Srizbi, a Pushdo/Cutwail, a Mega-D és a Gheg. A MessageLabs akkori felmérése szerint a McColo kiesésével a spamek aránya rövid időn belül 58 százalékra csökkent. Mindez természetesen nagyon jó hírnek számított, azonban már akkor lehetett tudni, hogy a spammerek nem fogják annyiban hagyni a számukra igencsak kedvezőtlen helyzetet.
A kéretlen levelek küldözgetői fejében meg sem fordult, hogy feladják a küzdelmet, sőt talán minden eddiginél jobban összpontosítottak arra, hogy visszanyerjék az elvesztett botnetek feletti uralmukat, és ismét a korábban megszokott mennyiségben tudják küldözgetni az emailjeiket. Ennek aztán az lett az eredménye, hogy decemberben a spamek aránya már 69 százalékra nőtt. A MessageLabs legfrissebb adatai szerint januárban tovább romlott a helyzet, ugyanis a globális emailforgalom 74,6 százalékát levélszemét tette ki.
Noha a Mega-D vagy más néven Ozdok botnetet is érintette a novemberi, McColo-akció ma mégis legalább 660 ezer PC-t foglal magába. A MessageLabs úgy véli, hogy a spammerek ezt a kártékony hálózatot tudják a leginkább felhasználni a levélszemét küldéséhez. A biztonsági cég szerint egy teljesen átlagos, Mega-D-hez csatlakozó fertőzött PC percenként akár 409 email kiküldésére is "rávehető", ami egyben azt is jelenti, hogy a Mega-D önmagában több milliárd spam generálását képes elvégezni naponta.
Richard Cox, a Spamhaus informatikai igazgatója elmondta, hogy a spammerek az utóbbi időben ismét taktikát váltottak. Egyes esetekben a fertőzött PC-kből tulajdonképpen levelezőszervereket hoznak létre, amelyek tömegesen szórják az Internet fele a küldeményeket. Vannak olyan esetek is, amikor a spammerek a felhasználó internet szolgáltatójának beállításait gyűjtik össze, és ezen információk alapján, a szolgáltatón keresztül küldözgetik a spameket. Cox arra is panaszkodott, hogy az internet szolgáltatók nem igazán készültek fel e helyzet kezelésére.




0 hozzászólás
Ehhez a cikkhez még nem érkezett hozzászólás.